A számtalan sürgető feladat közül, amely az oktatáspolitikában vár a törvényhozásra, a legfontosabb talán a nevelés - mondta interjúkötetének szegedi bemutatója előtt Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára. A Jövőnk a tét című kötettel csütörtökön a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Csűrös Csilla újságíró által szerkesztett munka a Kairosz Kiadó Magyarnak lenni interjúkötet-sorozatának legújabb könyve. Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa a bemutató előtt elmondta: bár nagy a baj, de sok a lehetőség is. Az ország többsége néhány hónappal ezelőtt úgy döntött - tette hozzá -, hogy sok mindent meg kell változtatni, és ebben benne van az oktatás is.
Ez azt mutatja, hogy az emberek pontosan tudják, hogy ami ma az iskolában van, az lesz holnap az országban. Tehát igaz a könyv címe, hiszen a jövőnk a tét, azaz az iskolában kell kezdeni az újjáépítést - mondta.
Az MTI azon kérdésére, hogy melyik feladat a legsürgetőbb, azt felelte: "az oktatás bármelyik területére nézünk, a romlás virágai látszanak". Ezért új oktatási - közoktatási és felsőoktatási - törvény kell, ennek az előkészítése már megkezdődött. Ez azonban csak keretet ad a tervezett változásoknak, a legfontosabb feladat a nevelés.
A politikus szerint a nevelés alapértékeit fellazították, a pedagógusokat elbizonytalanították, és a nevelés gyengesége, az akaraterő gyengesége, a szorgalmas munkavégzés ellehetetlenítése okozta a tanulmányi eredmények romlását. Hozzátette: szükség van új szabályokra, több pénzre, odafigyelésre, a pedagógusok megbecsülésére is.
Az elmúlt egy-két hónap történései egyébként számos pozitív visszajelzést hoztak, pedagógusoktól, szülőktől, sőt még a diákoktól is - tette hozzá Hoffmann Rózsa.
- ajánlatunk
- Férfiágon öröklődik a szívbetegség?
- Megvalósult gyermekkori álom
- „Magyarországon sajtószabadság van”
- Új törvények - A szorgalommal nem volt baj
- Rengeteg madár pusztul el
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















