Megszűnik a jelenlegi formájában a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely autonóm államigazgatási szerv, elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre. Augusztusban alakul meg az NMHH, de csak ősszel jön létre a médiatanács és a Közszolgálati Közalapítvány, illetve annak kuratóriuma; a közmédiumok új vezetőit, a vezérigazgatókat október elején, közepén nevezhetik ki. Az Országgyűlés csütörtökön fogadta el a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását, amely szerint új struktúrában működnek majd a közmédiumok.
A fideszes Cser-Palkovics András és Rogán Antal öt elemes médiacsomagjának részeként parlement elé kerülő javaslat egyszerű többséget igénylő részeit 244 igen és 72 nem szavazat mellett fogadták el.
A törvény szerint - amely kihirdetése napján lép hatályba - a hatóság a frekvenciagazdálkodásban és a hírközlésben részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában, önálló hatáskörrel rendelkező szervei az elnök, a médiatanács, illetve a hivatal.
A törvényből következő menetrendről Rogán Antal, a törvényjavaslat egyik fideszes előterjesztője az MTI-nek csütörtökön azt mondta: első lépésként augusztusban létrejön az NMHH, jelenlegi formájában megszűnik a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) is, de az új testületek még nem tudnak felállni, ahhoz két, már előterjesztett, de az őszi parlamenti ülésszakra halasztott határozati javaslatot kell elfogadni.
Az egyik megszünteti a közszolgálati médiumok közalapítványait, és helyettük létrehozza a Közszolgálati Közalapítványt. Az átalakítást a Közszolgálati Közalapítvány e határozat alapján felálló kuratóriuma kezdeményezi a cégbíróságnál a megalakulását követő egy héten belül. A másik határozati javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság felállításáról szól.
- ajánlatunk
- Gyurcsányék "elhagyott robbanó böröndje" - leállt a Malév
- Ausztriában is mentősáv
- Európa is a fagy szorításában
- A közös Európa eszménye - ugyan már, Miniszter Úr!
- 1 millió 238 ezer magyar él Romániában
- Szükség van nemzeti légitársaságra
- Magyar Filmművészek Szövetsége: érvényesíteni akarjuk a "szakmai értékrendet"
- "A cél, hogy mindenkit megvédjünk"
- Jövedelempótlékkal kompenzálhatják a kismamákat
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A 4K! nem támogatja a "Békamenetet"
- Jöttek, mentek, maradtak - A legnagyobb trauma az MSZP-t érte
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Gyurcsány elvette a táblát...
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Liptai Claudiát elrabolták
- Az unió talán nem is európai
- Billary Klinton levele Magyarországhoz
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- Gyurcsány száműzne
- Hová menjen Göncz Kinga?
- Alkotmány- és plágiumvadászok
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Liptai Claudiát elrabolták
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- VV Verát tízmilliós pornós szerződés várja kint
- Gyurcsány száműzne
- Halottasbicikli eladó!
- A "Dohányon vett kapitány" - Bokros "igazi konzervatív" kritikája
- Bokros Lajos pakkolA 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
- Áttört a korrupciófrontHiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
- Rendteremtés a múltbanGondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
- Incze László arca kapcsolataink visszapillantó tükrében (1.)Azt is tudtuk, hogy a hamis dogmákra alapozott iskolai történelemoktatással torkig van.















