Interaktív forgalomfigyelő okostelefonokra
2010. május 11. 14:30

Internetkapcsolattal rendelkező okostelefonokra forgalomfigyelő rendszer indult Magyarországon. A közlekedési dugók kikerülésére, illetve a gyorsabb útvonalak kiválasztására a felhasználói közösség által automatikusan feltöltött GPS-koordináták és az ezekből számolt menetidő alapján van lehetőség. A magyar fejlesztésű Jitti (Just In Time Traffic Information) egyelőre iPhone-ra és a Windows Mobile operációs rendszert használó készülékekre érhető el, a felhasználók visszajelzései alapján azonban várható a Jitti Android, Symbian és Blackberry rendszerű telefonokra optimalizált változata is.

A Jitti előnye, hogy az aktuális forgalmi helyzet mindössze 2-3 perces késéssel jeleníthető meg, a későbbi fejlesztésekkel pedig lehetőség lesz a balesetek és a traffipaxok jelölésére is.

Hivatalos eladási adatok szerint Magyarországon mintegy százezren használnak iPhone-t, és ugyanennyien használják a Windows Mobile kompatibilis készülékeket. A Jitti fejlesztői a rendszer ingyenességét úgy kívánják fenntartani, hogy esetleg néhány emelt szintű szolgáltatást próbálnak fizetőssé tenni. A későbbi igények alapján azonban az is elképzelhető, hogy a szoftver üzemeltetési költségeit a felhasználó helyzetéhez igazított hirdetésekkel (LBA) finanszírozzák.

A forgalomfigyelő rendszer az autóval közlekedő Jitti-használók internetes adatcseréjére épül. Az ingyen letölthető szoftver a telefonok műholdas helymeghatározó rendszerét (GPS) használva küldi az internetre a jármű pontos helyzetét, amelynek alapján kiszámolható, hogy a városban merre, milyen sebességgel lehet haladni. A fejlesztők tapasztalatai szerint Budapest fontosabb útvonalainak lefedéséhez már 500 felhasználó is elegendő, a közösséghez azonban egy hét alatt már több mint ezren csatlakoztak.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Bokros Lajos pakkol
    A 2010-es választások idején az akkori MDF miniszterelnök-jelöltjeként azzal sokkolta a polgárokat, hogy pakkjából salsa-táncosnőket bontott ki.
  • Áttört a korrupciófront
    Hiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
  • Rendteremtés a múltban
    Gondoljon bele a dolgok rendjébe, s rájön, az egyetlen dolog amit alakíthatunk: a múlt.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó