Segíthet a tanulásban a kék fény
2010. március 31. 18:24

Segít a tanulásban és a koncentrálásban a világoskék fény - állítják holland tudósok. Egy ennek megfelelően megvilágított osztályban a tanulók a koncentrációs tesztekben 8,7 százalékkal jobb eredményeket értek el, mint három, normál teremben dolgozó kontrollcsoport. Az egy hónapig tartó kék fénnyel való megvilágítást követően pedig a Winterle nevű holland falu általános iskolájának tesztosztálya a koncentrációs képességeket vizsgáló feladatokban már 13,7 százalékkal jobb eredményeket ért el, mint a többiek.

Peter Sleegers, a tanulmány vezető kutatója szerint további vizsgálatokra van szükség, amelyek segítségével kiderülhet, hogy a színek és a teremvilágítás intenzitásának segítségével hogyan befolyásolható pozitívan a hangulat és a tanulási motiváció.

A tesztosztályban Tamara Voorjans tanárnő a diákokkal közösen dönthette el, hogy a termet semleges fehér, az energiára és a koncentrációra ható kék vagy nyugtató hatású sárga fénnyel világítsák-e meg. A kék színt többnyire reggelente "ébresztőnek", dolgozatok írásakor, valamint egyéb, több koncentrációt igénylő feladatok megoldásakor részesítették előnyben.

A winterlei iskola a jövőben szeretné mindegyik osztálytermét olyan világítórendszerrel felszerelni, amelynek segítségével a fény színét is kiválaszthatják.

MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó