Fidesz: Gyurcsány a gyűlöletpolitika szimbóluma
2010. március 20. 00:45
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc a gyűlöletpolitizálás szimbóluma a magyar politikában; az MSZP pedig azáltal, hogy időről időre "felsorakozik" a volt miniszterelnök mögé, közösséget vállal ezzel a gyűlöletpolitikával. Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján a volt kormányfő délutáni értékelő beszédére utalva azt mondta: ha valakinek kétsége lett volna afelől, hogy az MSZP minden megújulási fogadkozása ellenére továbbra is Gyurcsány Ferenc és a Gyurcsány-korszak pártja, akkor pénteken 16 órakor minden kétsége eltűnhet ez ügyben. Teljesen nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy Gyurcsány az, aki a szocialista pártot valójában irányítja - közölte. A fideszes politikus szerint Mesterházy Attila "megtámadását" is jelenti Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde és az MSZP vezetőségének felsorakozása a volt kormányfő mögött.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó