Taxist késelt meg egy utas a fővárosban
2010. március 19. 00:20
Taxisra támadt utasa csütörtök hajnalban a főváros IX. kerületében, a férfit súlyos sérüléssel szállították kórházba, a támadót elfogták - tette közzé honlapján a rendőrség. A közlemény szerint hajnali kettő óra körüli a XI. kerületben a Feneketlen tónál intett le egy taxist egy fiatalember, majd megadott egy ferencvárosi úti célt. A címre érkezve a taxis közölte a menetdíjat, melyet az utas nem fizetett ki, egy nála lévő késsel a sofőrre támadt és többször megszúrta. A dulakodást követően az utas elszaladt a helyszínről. A taxis rendőri segítséget kért, mentőket hívott, valamint kollégáit is értesítette. A kiérkező rendőröket a IX., Ecseri út és M5 kereszteződésénél álló taxisok intették le, akik megtalálták és visszatartották kollégájuk támadóját. A rendőrök elfogták és előállították a 24 éves fiatalembert, aki a helyszínen elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta: anyagi gondjai miatt döntött úgy, hogy elveszi a taxis pénzét. A támadás során dulakodtak, végül nem sikerült pénzhez jutnia, ezért elmenekült a helyszínről. Futás közben egy bozótosba dobta kabátját és pulóverét, állítása szerint azért, hogy ruházata alapján ne ismerjék fel.
 
A taxis férfit kórházba szállították, a támadás során az elsődleges adatok szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
 
A 24 éves fiatalembert a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága őrizetbe vette és eljárást indított rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó