Az EU pénzügyi segítségét részesíti előnyben a görög miniszterelnök
2010. március 17. 21:11
Szükség esetén inkább az Európai Unió, semmint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatását veszi igénybe a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország - jelentette ki Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök szerdán Brüsszelben. José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott tárgyalásait követően azonban a kormányfő megerősítette, hogy továbbra is úgy látja, országának egyelőre nincs szüksége külső támogatásra. Hangoztatta: Athén nyitva hagyja annak lehetőségét is, hogy - ha a helyzet úgy alakul - az IMF-hez vagy más unión kívüli szervezethez forduljon.
Barroso elmondta, hogy a bizottság és a tagállamok dolgoznak azon a mechanizmuson, amelynek segítségével támogatást nyújthatnak Görögországnak. Kiemelte azt is, hogy az országban nyugodtabbá vált a helyzet.
Papandreu előző nap Budapesten arról beszélt, hogy Görögország nem pénzügyi mentőövet kér az Európai Uniótól, hanem segítséget a reformokhoz. A görög remények szerint a szolidaritás ilyen típusú megnyilvánulására már a jövő héten, a tagországok álam- és kormányfőinek találkozóján sor kerülhet. Egyes tagállamok - például Németország - azonban egyelőre húzódoznak konkrét ígéreteket tenni Athén javára.
A görög kormány a múlt héten egy 4,8 milliárd eurós megszorító programot vitt keresztül a törvényhozáson, az athéni vezetés a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadóssághegyet igyekszik kezelhető méretűre bontani.
Angela Merkel német kancellár friss felvetéseire reagálva Papandreu szerda este azt hangoztatta, semmilyen esélye nincs annak, hogy Athén elhagyná az euróövezetet. Merkel a német parlament költségvetési vitájában közvetve olyan módosításokat sürgetett a megfelelő európai uniós szerződéseken, amelyek szavai szerint a jövőben lehetővé tennék a reformokra képtelen, illetve azokat elutasító, úgynevezett válságállamok kizárását az eurózónából.

MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.