Magyarország a 22. helyen áll az EU-ban innovációs teljesítményével
2010. március 17. 13:00
Magyarország a 22. helyen áll a 27 európai uniós tagország között az innovációs teljesítményt illetően - derült ki az Európai Bizottság által szerdán közzétett átfogó elemzésből. Az innovációs eredménytáblázatot 2001 óta évente ismertetik. A 2009-es évet összegző, most nyilvánosságra hozott adatsor tanúsága szerint a több szempontból elemzett innovációs teljesítmény tekintetében Svédország, Finnország, Németország, Nagy-Britannia és Dánia tekinthető az EU húzóországának. Magyarország jóval az uniós átlag alatt teljesít, és csak Lengyelországot, Lettországot, Litvániát, Romániát, valamint Bulgáriát előzi meg.
Magyarország általános innovációs teljesítményén belül az ország viszonylagos erősségének tekinthető az innovációs tevékenység gazdasági hasznosulási aránya. Gyenge pontnak számít ugyanakkor az a mutató, amely az innováció által generált szellemi tulajdonjogi jogosultság mértékét jelzi. Szintén kevés az olyan vállalkozás, amely innovációval jelenik meg a piacon.
MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















