A szíriai elnök egyértelműbb álláspontot vár az EU-tól a Közel-Kelet ügyében
2010. március 16. 16:35
Bassár el-Aszad szíriai elnök felszólította az Európai Uniót, hogy a közel-keleti konfliktusban helyezkedjen egyértelműbb álláspontra. "Az EU-tagállamoknak meg kell határozniuk, egyáltalán milyen szerepet akar játszani az unió a térségben" - olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet a szíriai elnök és Catherine Ashton az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője damaszkuszi tárgyalásai után adott ki az elnöki hivatal kedden. A szíriai külügyminiszterrel, Valíd Moallemmel tartott közös sajtóértekezleten Ashton hangsúlyozta: első közel-keleti útján szeretné kideríteni, hogyan használhatná fel az EU politikai és gazdasági befolyását arra, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse Izraelt és a palesztinokat.
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó