Új trónkövetelő az Abonyi Vadasparkban
2010. március 14. 16:22
Újabb taggal gyarapodott nemrégiben az Abonyi Vadaspark egyre népesebb oroszlánkolóniája – tudatta a magánállatkert tulajdonosa vasárnap. A kis jövevény egyelőre még alig nagyobb, mint egy megtermett házimacska. A hangja sem sokban különbözik a hízelgő kedvencekétől, "nyávogása" alig emlékeztet a park tekintélyt parancsoló, kifejlett ragadozóinak öblös orgánumára – mutatta be saját irodájának bőr ülőgarnitúráján rendetlenkedő új kedvencét Tóth Tibor. Az aprócska "királyi sarj" persze hamar levetkőzi majd a kiscicás külsőt, hiszen már most is rohamosan fejlődik és kétévesen jó két mázsát nyom majd – tette hozzá.
A Show-Zoo néven is közismert létesítmény tulajdonosa azonban eddig hét lakat alatt őrizte szeme fényét. Igaz, öt hete immár, hogy a kis hímoroszlán harmadmagával megszületett, ám két testvére még aznap elpusztult. Őt azóta a magánállatkert dolgozója és Tóth Tibor, illetve családja vette gondjaiba.
Mára sokat erősödött, de még mindig nagyon esetlen és érzékeny mindenféle betegségre. Ezért is tartották titokban eddig a világra jöttét és ez az oka annak is, hogy csak néhány hét múlva láthatja majd őt a nagyközönség – magyarázta a házigazda.
"Még nevet sem sikerült találnunk neki, bár a család és a barátok számtalan ötlettel álltak már elő. Mindenesetre nem adjuk fel, hiszen – bár ahogy a szakmabeliek körében híre ment a nagy eseménynek, azonnal akadt volna rá jelentkező - őt szeretnénk megtartani. Terveink szerint tagja lesz a park vele együtt immár öt tagúra bővült oroszlánkolóniájának" – büszkélkedett Tóth Tibor.
A kis trónkövetelő egyébként szemmel láthatólag jó úton halad afelé, hogy az Abonyi Vadaspark királya váljon belőle. Három hetes kora óta már nemcsak fél liter tejen él, hanem a napi háromszor 5-7 dekagramm apróra vágott csirkemell-darabka bekebelezése közben pedig egy időre megszűnik számára a külvilág: hamisítatlan vadállatként villogtatja tűhegyes fogait és oroszlánkörmeit.

MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.