Több sztrájk lesz március végén a British Airwaysnél
2010. március 13. 00:30
Többnapos sztrájkokat hirdetett március végére a legnagyobb brit légitársaság, a British Airways (BA) légi utaskísérőinek szakszervezete. A Unite főtitkára pénteki londoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az utaskísérők március 20-ától három napig, március 27-étől négy napig sztrájkolnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy a húsvéti ünnepek idején nem lesz munkabeszüntetés. A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő BA vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát. A szakszervezet szerint a légitársaság munkaszerződéseket érintő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra, megfelelő előzetes konzultáció nélkül.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó