Fidesz: Bajnai hozza nyilvánosságra Sukoró-ügyben tett vallomását
2010. március 12. 00:43
A Fidesz felszólította Bajnai Gordont, hogy hozza nyilvánosságra a sukorói kaszinóberuházás ügyében tett ügyészségi tanúvallomását. A kormányfőt szerdán hallgatta meg tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-ügyben. Az MTI úgy tudja, a meghallgatás a Parlamentben volt. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyar embereknek joguk van tudni, kiknek a magánérdekeit szolgálta a kormány a sukorói beruházás ügyében. Emellett az ellenzéki párt követeli azt is: tájékoztassák a közvéleményt, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt meghallgatták-e már az ügyben.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó