Nincs egyetértés az uniós szervek között a pénzügyi felügyeletről
2010. március 11. 14:12
Jelentős változtatásokra készül az Európai Parlament az európai uniós pénzügyi felügyeleti terveken, amivel viszont egyes uniós tagországok figyelmeztetése szerint az egész reform veszélybe kerülhet - írta csütörtökön megjelent legfrissebb számában a European Voice című brüsszeli hetilap. Az Európai Bizottság tavaly tett ambiciózus javaslatot a pénzügyi felügyeleti rendszer megújítására, beleértve három új, uniós szintű hatóság létrehozását. A tagállamok pénzügyminiszterei az elmúlt év végén meglehetősen felhígították a javaslatot. Egyebek között a nemzetek fölötti hatóságok tervezett jogkörét kurtították meg arra hivatkozva, hogy az eredeti terv alapján a nemzeti kormányok olyan döntésekért is felelőssé tehetőek lennének, amelyek fölött nem lenne ellenőrzésük.
 
Az Európai Parlamentben (ahol a pártérdekek jobban érvényesülnek, mint más uniós intézményekben) bizottsági szinten jelenleg foglalkoznak a témával. Az uniós témákra szakosodott lap szerint jelentős támogatottsága van annak az irányvonalnak, amely radikálisan változtatna a jelenlegi terveken, és például az új uniós banki felügyelet közvetlen felelősségi körébe utalná az "európai dimenziójú", azaz sok tagországban jelen lévő pénzintézeteket.
 
Több tagország ugyanakkor már jelezte, hogy ha az EP túlságosan mélyreható változásokat követel, az az egész reformot veszélybe sodorja.
 
A kormányok és a brüsszeli bizottság azt szeretnék, ha a reform már a jövő év első napjától életbe lépne. Az EP szakbizottsága várhatóan májusban szavaz a témáról.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó