Újabb ETA-fegyverraktárra bukkant a francia rendőrség
2010. március 11. 08:23
Az ETA baszk szakadár terrorszervezet egy újabb fegyverraktárára bukkant a francia rendőrség az ország délnyugati részén található Pau városában - jelentette csütörtökön a spanyol média. Az Europa Press sajtóügynökség meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy szerda este találtak rá a rejtekhelyre. Az állami rádió pedig arról értesült, hogy egy vadász bukkant rá a fegyverekre, és erről értesítette a rendőrséget. A tavalyi év közepe óta a francai rendőrség a Baszk Haza és Szabadság (ETA) több fegyverraktárát találta már meg.
Ezek együttesen több száz kilogrammnyi robbanószert rejtettek. Szintén több száz kilogrammnyi robbanószert találtak egyetlen portugáliai ETA-rejtekhelyen. De a szervezet tagjai közül is sokkal többet - 32 embert - fogtak el az utóbbi egy évben, mint azt megelőzően.
A spanyol rendőrség egy közelmúltbeli jelentésében az szerepel, hogy az ETA "a megszűnés határán van" sok tagjának elfogása miatt, jelenlegi parancsnoka képtelen irányítani a szervezetet, rohamosztagai tapasztalatlanok, tagjai kábítószer-fogyasztók - írta hétfőn az El País című spanyol lap.
A spanyol rendőrség egy közelmúltbeli jelentésében az szerepel, hogy az ETA "a megszűnés határán van" sok tagjának elfogása miatt, jelenlegi parancsnoka képtelen irányítani a szervezetet, rohamosztagai tapasztalatlanok, tagjai kábítószer-fogyasztók - írta hétfőn az El País című spanyol lap.
MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.















