Bikinivonalát borotválta vezetés közben egy amerikai nő
2010. március 11. 07:41
Vezetés közben borotválta nem kívánatos szőrzetét a bikinivonalán egy 37 éves nő Floridában, ami miatt azután karambolozott. A kocsiban ketten voltak, a nő volt férje tartotta a kormányt az anyósülésről. A gázpedált azonban nem ő nyomta, és a féket sem, emiatt aztán belehajtottak egy előttük haladó furgonba, amelyben szintén ketten ültek. Mind a négyen csak könnyebben sérültek meg. A balesethez érkező rendőr hitetlenkedve csóválta fejét. "Úgy tíz éve épp ugyanitt állítottam meg egy autós fickót, akinek egyszerre három vagy négy narkós injekció állt ki a karjából. Azt hittem, nem lesz ennél hihetetlenebb esetem. Lett" - mondta Gary Dunnick rendőr.
A nőnek egyébként épp az előző nap vonták be a jogosítványát, méghozzá öt évre, kábítószer hatása alatti vezetés okán. Mostani borotválkozós, emiatt veszélyes vezetését engedély nélkülivel tetézte. A kocsinak ráadásul hiányzott a kötelező biztosítása, a nő pedig cserben is hagyta áldozatait, csaknem egy kilométerre elhajtott a baleset helyszínéről.
MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.















