A washingtoni képviselőház elutasította az afganisztáni csapatkivonást
2010. március 11. 07:40
Elsöprő többséggel elutasította az amerikai törvényhozás alsóháza azt a határozattervezetet, amely az Afganisztánba vezényelt összes amerikai katona hazavezénylésére szólította volna fel Barack Obama elnököt. A képviselőházban helyi idő szerint szerdán tartott szavazáson 356 képviselő voksolt a tervezet ellen, amelyet mindössze 65 honatya támogatott. A javaslat elutasítása nem volt kétséges. A határozat felszólította volna Obamát, hogy a dokumentum elfogadását követően legkésőbb 30 napon belül küldje haza a katonákat. A határozatot a Demokrata Párt - azaz Obama pártja - balszárnyát képviselő Dennis Kucinich szövegezte meg, és az e szárnyhoz tartozó képviselők szavazták meg, valamint öt ellenzéki republikánus honatya. Kucinich egy 1973-ban, a vietnami háború idején elfogadott törvényre hivatkozott, amely kikötötte, hogy az elnöknek meg kell szereznie a törvényhozás jóváhagyását, ha kilencven napnál hosszabb időre külföldre akar küldeni katonákat.
 
A képviselőház demokrata párti képviselőinek egy része most először kérdőjelezte meg az Egyesült Államok afganisztáni szerepvállalását azóta, hogy Obama 30 ezer fős csapaterősítést rendelt el, a múlt hónapban pedig nagyszabású hadművelettel visszafoglalták a vallási fanatikus muzulmán tálib lázadóktól a dél-afganisztáni Hilmend tartományban fekvő Mardzsa városát.
 
A republikánusok határozottan felzárkóztak Obama csapaterősítési terve mellett, a demokraták számára viszont nehezebb a szavazás a csapaterősítésről és a hadműveletek kiterjesztéséről, hiszen idén novemberben félidős kongresszusi választásokat tartanak, amelyeken a republikánusok megerősödhetnek.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó