Bocsánatot kért egy izraeli miniszter a lakásépítési terv bejelentése miatt
2010. március 11. 00:43
Bocsánatot kért egy izraeli miniszter szerdán amiatt, hogy épp az amerikai alelnök látogatása alatt hagyták jóvá zsidó telepesek számára 1600 új lakás építését a vitatott hovatartozású Kelet-Jeruzsálemben. Joe Biden Barack Obama elnökké választása óta a legmagasabb rangú amerikai kormányzati politikus, aki a zsidó államba látogatott. "Ennek nem lett volna szabad éppen Joe Biden látogatása alatt megtörténnie. Nagyon kínos helyzet, bocsánatot kell kérnünk ezért a baklövésért" - jelentette ki Jichák Hercog népjóléti miniszter.
Az izraeli belügyminisztérium kedden jelentette be, hogy engedélyezik 1600 új lakás megépítését Kelet-Jeruzsálem Ramat-Slómó negyedében. Kelet-Jeruzsálemet a palesztinok leendő fővárosuknak tekintik, és a városrészt 1967 óta megszállva tartó izraeliek ottani építkezéseit telepespolitikaként értékelik.
Az izraeli sajtó azzal vádolta meg Benjamin Netanjahu kormányát, hogy a lakásépítési terv bejelentésével "megtorpedózta" az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokat, sőt a Jediót Ahronót című napilap szerkesztőségi cikke szerint a keddi bejelentés egyenesen Biden "arcon köpésével" ért fel. Az újság szerint a kormány "amatőr hozzáállása, figyelmetlensége és cinizmusa" a magyarázat arra, hogyan kerülhetett a miniszterelnök ilyen kínos helyzetbe, amely "tönkretette Joe Biden látogatását".
Netanjahu hiába magyarázta vendégének, miszerint nem tudta, hogy a belügyminisztérium éppen a látogatás idején jelenti be a lakásépítések jóváhagyását, az amerikaiak azt gondolják, hogy a bejelentés (időzítése) nem volt véletlen - írta a Jediót Ahronót.
Biden kedden elítélte a lakásépítési tervet, amelyről úgy vélekedett, hogy aláássa azt a bizalmat, amelyre most szükség lenne, és az építő szellemű megbeszélések ellenében hat, amelyeket Izraelben folytatott. A terv bejelentése után Biden és felesége másfél órás késéssel érkezett arra a vacsorára, amelyet Netanjahu adott a tiszteletükre.

MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.