Berlinben szerdán kezdődik a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására
2010. március 9. 17:16
Berlinben szerdán nyílik a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására. A vasárnapig nyitva tartó kiállításra mintegy 200 ezer vendéget várnak. A német főváros immár 44-dik alkalommal ad otthont a hivatalos nevén Nemzetközi Idegenforgalmi Börzének (ITB), amelyen 180 ország több mint 11 ezer kiállítója van jelen. A részvevők között van - hagyományosan - Magyarország is. A szervezők reményei szerint a vásár lendületet ad az ágazat fejlődésének, amelyet az elmúlt időszakban a nemzetközi gazdasági válság következtében visszaesés jellemzett. A kiállításon való részvétel szakértők szerint ezért is kötelező minden olyan ország számára, amely a nemzetközi turisztikai piacon jelen kíván lenni.
 
A vendégország idén Törökország, amely a szakemberek szerint idegenforgalmi szempontból meglehetősen jól állta a gazdasági válság megpróbáltatásait.
 
Magyarország a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében az elmúlt évekhez hasonlóan egy több mint 300 négyzetméteres standon lesz jelen. Az ország szinte teljes turisztikai spektruma bemutatkozik a rendezvényen, a fő hangsúly ugyanakkor az MTI értesülése szerint kettős. Egyrészt a szervezők nagy súlyt helyeznek Pécs, mint európai kulturális főváros bemutatására, továbbá az egészségügyi turizmus hangsúlyozására. Ez utóbbit mindenekelőtt az magyarázza, hogy Magyarországon 2011 az egészségügyi turizmus éve lesz, és az ország adottságai kiválóak ezzel kapcsolatban.
 
A vasárnapig tartó vásár első három napja hagyományosan szakmai nap, míg a nagyközönség számára a kiállítás a hét végén tart nyitva.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó