Csökkent az adóbevétel Nyugat-Magyarországon
2010. február 9. 00:09
Az országos átlag közel duplájával, mintegy kilenc százalékkal csökkent a négy kiemelt adónemből befolyt összeg tavaly Nyugat-Magyarországon - mondta el hétfői győri sajtótájékoztatóján az APEH regionális igazgatója. A 2008-as 383 milliárd után tavaly 350 milliárd forint folyt be ezekből; a legnagyobb mértékben, 26,7 százalékkal a társasági adóbevétel csökkent, a legkevésbé, 2,5 százalékkal az áfabevétel esett vissza. A személyi jövedelemadóból 11, a társadalombiztosítási járulékból és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásból 9 százalékkal kevesebb pénz folyt be, mint egy évvel korábban - mondta Umenhoffer Ferenc.
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó