A részvényalapokon lehetett a legtöbbet keresni tavaly
2010. február 8. 15:27
A részvényalapokon lehetett a legnagyobb hozamot elérni tavaly, ugyanakkor a legtöbb tőke a likviditási és a zártkörű értékpapír alapokba áramlott tavaly az év egészét tekintve, míg a negyedik negyedévben a pénzpiaci alapokba fektették a legtöbb pénzt a befektetők - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) negyedéves összesítéséből. Tavaly a negyedik negyedévben 148 milliárd forint új tőke érkezett a befektetési alapokba, ennek többsége a lakossági befektetőktől származott, a piaci teljesítmények pedig további 67 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. Az év egészében 328 milliárd forint volt az alapok összesített hozama. Az alapok vagyona az év utolsó negyedévében 8 százalékkal, a tavalyi év eleje óta pedig 18 százalékkal nőtt, így 2009 végén 3 ezer milliárd forintot tett ki.
 
A BAMOSZ-tagok által kezelt összes vagyon az utolsó negyedévben 3 százalékkal, míg az év egészében csaknem negyedével bővült, az év végén 4.666 milliárd forintot tett ki.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó