Orbán Viktor az új amerikai nagykövettel tárgyalt
2010. január 19. 17:18
Az Egyesült Államok európai szerepvállalását és a kétoldalú kapcsolatokat tekintette át Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor kedden megbeszélést folytatott Eleni Tsakopoulos-Kounalakisszal - közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője. Eleni Tsakopoulos-Kounalakis január 11-én adta át megbízólevelét Sólyom László köztársasági elnöknek, és másnap már részt vett azon az újévi fogadáson, amelyet az államfő adott a Magyarországra akkreditált nagyköveteknek. A görög származású Eleni Tsakopoulos-Kounalakist októberben jelölte Barack Obama amerikai elnök a nagyköveti posztra.
Az üzletasszony Kalifornia állam egyik legnagyobb ingatlanfejlesztési cége, az AKT Development Corporation elnöke. Férje Markos Kounalakis újságíró, a Washington Monthly című politikai magazin tiszteletbeli elnöke.
Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, aki az amerikai görög közösség ismert aktivistája, a nagyköveti jelölését követő november 18-i kongresszusi meghallgatásán kifejtette: segíteni akarja az amerikai befektetőket Magyarországon, és központi szerepet szán tevékenységében a gazdasági és energiaügyi kérdéseknek.
Arról is beszélt, hogy együtt fog működni a magyar kormánnyal egyebek között kisebbségi jogi kérdésekben.
Az Egyesült Államok előző budapesti nagykövete, April Foley 2009. április 7-ig látta el diplomáciai megbízatását a magyar fővárosban.
Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, aki az amerikai görög közösség ismert aktivistája, a nagyköveti jelölését követő november 18-i kongresszusi meghallgatásán kifejtette: segíteni akarja az amerikai befektetőket Magyarországon, és központi szerepet szán tevékenységében a gazdasági és energiaügyi kérdéseknek.
Arról is beszélt, hogy együtt fog működni a magyar kormánnyal egyebek között kisebbségi jogi kérdésekben.
Az Egyesült Államok előző budapesti nagykövete, April Foley 2009. április 7-ig látta el diplomáciai megbízatását a magyar fővárosban.
MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.















