Huszonkét tanár ellen indít fegyelmit Esztergom önkormányzata
2009. július 11. 00:52
Az esztergomi Szent István Gimnáziumban a tanév végén történt diáksztrájkok, tanári függelemsértések és egy diák iskolán kívüli öngyilkossága miatt a tantestület 22 tagja ellen fegyelmi vizsgálatot kezdeményez a gimnázium igazgatója - erről döntött csütörtök éjjeli ülésén a képviselő-testület. Takács István sajtófelelős pénteki közleménye szerint a nevelők majdnem mindegyikét érinti az eljárás, így elfogulatlan vagy az ügyben nem érintett közalkalmazott vizsgálóbiztost és fegyelmi tanácsot nem tudott az intézményvezető kijelölni. Ezért az ülésen az önkormányzat nevezte ki a fegyelmi tanács tagjait - olvasható a közleményben. A gimnáziumban a tanév végén a diákok órák helyett többször tiltakozó gyűlést szerveztek, mivel az önkormányzat öt évre kinevezte a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította.
 
Az egyik gyűlésen V. Balázs az osztályteremben maradva felgyújtott egy újságpapírt, majd kiderült, hogy korábban egy padot is megégetett. A tanárok tetteiért felelősségre vonták, és beküldték az igazgatóhoz. A 16 éves fiú ekkor táskáját a padban hagyta, és a közeli síneken érkező mozdony elé feküdt.
 
A képviselők meghallgatták a diáköngyilkosságot kivizsgáló bizottság jelentését, melyből a városháza közleménye kiemelte, hogy "közvetett összefüggésként- megállapítható, hogy a tragédia azért következhetett be, mert V. Balázs már napok óta felfokozott idegállapotban volt, melynek egyik oka az iskolában zajló, nyugtalanító eseményekben keresendő".
 
Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették, és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület akkor leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót. Az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt.
 
MTI
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó