Alexa Károly: Bennem most az árulás szó vert tanyát, ahogy dermedten bámulom azt a képet, amelyen a Magyar Szocialista Párt európai frakciójának négy tagja néz vidáman a kamerába. Éppen leszavaztak, éppen szavazni készülnek, vagy éppen egyeztettek otthoni társaikkal, épp most fogadták a gratulációkat, készülnek a kasszához. Éppen elárulták… Mit is? Azt nem mondhatjuk, hogy a hazát, arról ők mit sem tudnak, nem mondhatjuk azt sem, hogy a nemzetet, annak többségi véleményével ők nem törődnek – mondjuk: elárultak-eladtak egy országot, mégpedig azt az országot, amely oda küldte őket, a hátsó udvari-cselédlépcsős Európából a főbejáraton át a csillogó termekig, rájuk bízva nemzeti érdekeinek érvényesítését. Munkálkodni, s ha kell, küzdeni küldtük őket, és ők elárultak bennünket.

A látvány csúf, de maga a tény nem rendíthet meg senkit, olyannyira megszokott. Idestova száz éve. S bennem most nem a Jászi Oszkárok és Szamuelyk vérben keringőző párosai, nem is a Rákosi–Kádár-féle bitóbarkácsoló duettek áriái képződnek meg, hanem két sor Madách Imrétől: „Az árulás emelt fővel kacag, / S tőrt élesít a Konvent padjain.”