Szerveződik az Ellenzéki Kerekasztal. Szervezője, vagy mi, a Demokratikus Ellenzék. A háttérben – nem is olyan nagyon a háttérben – mozog a Demokratikus Koalíció nevű párt; tudják, a gyurcsányisták. Semmi bajom nincs velük – hát, olyannak születtek és nevelődtek, amilyenek; tehetnek is róla, meg nem is.

Az viszont biztos: az ellenzéki kerekasztal mint márkanév: lopás. Lopni véletlenül nem lehet, tolvajnak születni sem, bármit mondjanak is holmi szociáldarwinisták, vagy mi a szöszök. A tolvajság egy nevelődési/önnevelési folyamat eredménye. A jó lopónak első renden a lelkiismeretfurdalást kell eltüntetnie magából; ha intelligenciája nagyobbacska, önmagát kell meggyőznie csenegetése erkölcsösségéről.

Az Ellenzéki Kerekasztal név foglalt. A magyar rendszerváltozás egyik informális szervezete volt, működését már feldolgozta a történettudomány és belevájták fogukat a mítoszgyártók is. De kik ültek körülötte? A Népköztársaság ellenzéke. A feladata az volt, hogy a „szocialista Magyarországot” megbuktatni kívánó különféle irányultságú erők közös fellépését segítse. A rendszeres összejövetelek és viták résztvevői itt egyeztették a szocialista hatalommal folytatott tárgyalások politikai taktikáját. Mint tudjuk –, már aki tudja, a nemzet túlnyomó kisebbsége –, a politikai rendőrség, az állambiztonsági főcsoportfőnökség e célra rendszeresített csapata lehallgatta a megbeszéléseket, elemezte az elhangzottakat, és tájékoztatókat készített a „háromoldalú tárgyalások” hatalombitorló oldala számára. A tájékoztatókba persze bekerültek az ügynökjelentések adatai is. Mindegy; az ellenzéki politikusok legfőbb céljukat elérték: megszületett a demokratikus magyar állam.

Megnéztem a világhálót: ott a mai társulás-kezdemény Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal néven is megtalálható. DEKA a használatos rövidítése.
Demokratikus ellenzék. A rendszerváltást megelőző időben nem volt egységes ellenzék Magyarországon. Sokan utálták a rendszert, kevesen szerveződtek, s akik igen, többféle elv mentén; a későbbi balliberális párt magja pl. Demokratikus Ellenzéknek kezdte nevezni magát –, ne kérdezze, Kedves Olvasó, mikortól és miért így, filologizálnom kellene, de most az nincs soron. Utólag, már a Szabadság Honába érve ekként különböztette meg magát mondjuk a „népiektől”.

Magam a daliás „ellenzéki” időkben a DE vonzáskörébe kerültem, mert nem azt láttam bennük, amilyenek voltak, hanem amit látni akartam. Itt állj: ez most mellékösvény. A névhez tehát némi érzelmi töltet is vonz, még ma is.

A Demokratikus Charta az más. Gy. mester a maga újjáépítését ennek az ugyancsak foglalt névnek a mantrázásával kezdte, bízva vonzerejében. Lett eredménye. Élő hívószó ez, a sereglők most a Gy. Párt –, nem rövidítem GyP/gyépének, mert nem hülyék gyülekezet, nem ám! – ernyője alá menekülnek a barna eső elől. Nem, nem a Jobbik nedvéről van szó, hanem a Fideszéről!

Példa: a DK felkeresett honlapján ott díszeleg Mihancsik Zsófia: Adalékok az Orbán-féle totalitárius állam működéséhez című dolgozata. Vállalják. Mihancsik elemez, ha ugyan egy szűkölő gyűlölettel eltelt elme képes elemezni, s totalitáriusnak nevez egy történeti formációt, noha jól tudja, totalitáriusnak a III. Birodalom/Szovjetunió ikerrendszerét szokás nevezni legfőképp. Tehát: a mai kormányzat, a Magyarországnak (át)nevezett állam fasiszta/bolsevik rendszer.
A fasiszta/bolsevik rendszerek szocialisták szoktak lenni. A demokráciára és a népre hivatkozó erőszakos kisebbség által erőszakkal uralt földek és nemzetek szocializáltak. Mint a Magyar Népköztársaság volt, melynek állambiztonsági rendőrsége ugyebár lehallgatta az Ellenzéki Kerekasztalt. Bizony: a Népköztársaság utolsó leheletéig rendőrállam volt. Az utolsó lehelés amúgy nem a rendszerváltás (lezárult) folyamatának valami kitüntetett időpontjában történt, hanem …mikor is? Vagy meg se történt?

A szakszerű sikoltozó Mihancsik tehát a (neo)Demokratikus Ellenzék része lehet. Annak kell lennie, mert ahogy látom, másfélék nem nagyon vannak ott. Bauer Tamás, Eörsi Mátyás –, no állj, ők csakugyan azon történeti DE tagjai voltak valami módon. Jelenlétük hitelesít? Vagy visszamenőlegesen le/átminősít?

Kis János egykori SZDSZ főtekintély –, az volt, még az én szememben is, még akkor is, ha pártelnöki megbuktatása érdekében léptem valamit – nem locsogós szóöntő, viszonylag ritkán szólal meg. Mostanában leginkább az újabb politikai fejlemények ellen lép fel, elemzőleg. Emlékszem egy régi, akkor vad harci kürtjelnek számító mondatára: – Kádárnak mennie kell! A DE-idő legkellemesebb muzsikája volt a fülemnek. De jól értettem-e? Jól hallottam-e? Nem így szólt-e? Kádárnak kell mennie! Mert sokan így hallották: csak Kádárnak kell!

Ma Kis hallgat; legalábbis én nem ismerem fölháborodott tiltakozását a Demokratikus Ellenzék, meg az Ellenzéki Kerekasztal kifejezések szocialista lenyúlása miatt.

Rendben van, legyen így! De mit érhet azon társaság, amely még a nevét is csórással szerzi? Lesz-e politikai erejük?

Lesz.

És ez a baj.

Ahogyan én jó negyedszázada megvezetődtem, süket voltam a valóság reccsenéseire, ma is vannak/lesznek hozzám hasonló félrehallók.
Tehát mondani kell mondandónkat, Önnek, Orbánnak, nekem –, mindenkinek. Következetesen. Folyamatosan. Ahogyan ők mondják a magukét.