
Várszegi Gyula 2011 szeptemberétől vezette a fővárosi közlekedési vállalatot, miután Kocsis István közös megegyezéssel távozott a BKV éléről.
A közlemény nem tér ki a lemondás okéra, de az MTI információi szerint a döntés összefüggésben állhat azzal, hogy a tömegközlekedési vállalatnálprémiumot fizettek a dolgozóknak. A BKV korábbi közlése szerint munkaszerződésben rögzített juttatásokat kaptak a vezetők.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Egerben azt mondta: nem javították a frakcióülés hangulatát azok a hírek, amelyek szerint esetleg prémiumokat vesznek fel a közlekedési társaságnál.
A BKV eddigi vezérigazgatói
1991. április 1. - Dr. Holl Sándor (megbízott)
1993. június 17. - Aba Botond
2007. január 1. - Antal Attila
2008. április 19. - Balogh Zsolt (megbízott)
2008. augusztus 27. - Kocsis István
2011. szeptember 4. - Várszegi Gyula
Tarlós István minderre reagálva közölte, hogy főpolgármestertől függő prémiumokat sem a BKV-nál, sem a Budapesti Közlekedési Központnál nem fizettek ki; a cégen belül történteket pedig jelenleg vizsgálják.
A főpolgármester azt mondta, még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és a cégeinél, ugyanakkor rövid időn belül arra kéri a miniszterelnököt: döntsék el közösen, tud-e még tovább hátrálni a főváros.
Közben a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója bejelentette, hogy a cégnél senki nem kapott prémiumot, így azok sem, akiknek a főváros bérpolitikai szabályai szerint járt volna. Vitézy Dávid hozzátette, a kifizetéseket ő maga függesztette fel határozatlan időre a BKV anyagi helyzete miatt.
Várható volt
A BKV szakszervezeti szövetségei szerint várható volt Várszegi Gyula BKV-vezérigazgató lemondása a prémiumok kifizetése miatt.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke pénteken azt mondta, erkölcsileg tarthatatlan volt a prémiumfizetés, mivel a dolgozóknak még a bérkompenzációt sem fizették ki, felmondták a plusz juttatásokat is tartalmazó kollektív szerződést, hogy spóroljanak. Mint hozzátette: nem a jogosságát kérdőjelezi meg a prémiumnak.
A VTDSZSZ vezetője nem kommentálta Várszegi Gyula lemondását, de "jelen körülmények" ismeretében érthetőnek nevezte a döntést.
Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke úgy nyilatkozott, "törvényszerű" volt a vezérigazgató lemondása, mert a kifizetések körüli helyzetet, valamint a keddi demonstráció miatt rá nehezedő nyomást nem tudta kezelni.
A KEKSZ alelnöke egyetértett Gulyás Attilával abban, jogos, hogy az elmaradt prémiumot kifizetik, de az időzítés rossz volt.
- ajánlatunk
- Az Európai Bizottság elismerte Magyarország romastratégiáját
- Eszközkezelő: megkötötték az első adásvételi szerződéseket
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán = ördög
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















