EP-meghallgatás: ismét pártalapon vitáztak a "magyar helyzetről"
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága.
2012. február 9. 22:01

A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben.

Úgy vélte, a mostani vita "alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét", ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, "nem olyan nagy tragédia", ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, "ettől még nem kell szívinfarktust kapni".

A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a készülő módosítási tervezetet, amint az elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét.

Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait.

A meghallgatáson a kormányfőhelyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások - amint azt feltételezi - nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal.

Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános "állapotára" és a politikai struktúrára is vonatkoznak.
Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen.

Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik "a fékek és ellensúlyok rendszere" is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16-17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban - mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa.

Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell, hogy hassa. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét - azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét - különös figyelemmel kell megvizsgálni.

Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara - a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta - "lengeti a piros zászlót", igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott, mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.

A meghívott civil szervezetek egyikének képviselőjeként Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) nevében a legfontosabb emberi jogi kérdésnek a roma közösség helyzetét nevezte, és kifogásolta a roma gyermekek szegregált oktatását, elítélte a társadalomban növekvő rasszizmust és a romák bűnözőnek bélyegzését.

Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke leszögezte, hogy az érdekvédelmi szervezet az igazságügyi sarkalatos törvények előkészítése során együttműködött a szaktárcával, és véleményt alkothatott a készülő szabályokról. Jelezte, hogy a bírói kart váratlanul érte a nyugdíjkorhatár leszállításának terve.

Fleck Zoltán jogszociológus egyebek között azt emelte ki, hogy a bírósági szervezet önmagában is lakmuszpapírja annak a kérdésnek, hogy egy országban létezik-e jogállam vagy nem. "Nagyon úgy tűnik, mintha visszatértünk volna a hatalom egységének lenini elvéhez" - fogalmazott.

Arató András, a Klubrádió elnöke úgy fogalmazott, hogy rádiójuk "a magyar médiatörvény nevű valóságshow keretében küzd a túlélésért". Úgy vélte, a médiahatalom adminisztratív eszközökkel, de gazdasági eszközökkel is megkísérli elhallgattatni az adót.

* * *

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a magyarországi jogalkotási folyamatról az Európai Parlamentben tartott csütörtöki közmeghallgatást követően úgy nyilatkozott: a brüsszeli fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben. Mint mondta, ezt jelezte az is, hogy a januári plenáris EP-ülésen Orbán Viktor miniszterelnök, most pedig ő részt vett a képviselők eszmecseréjében.

"Nem gondoljuk, hogy minden jogszabályunk tökéletes lenne, hajlandóak vagyunk tárgyalni ezekről az uniós intézményekkel, azt szeretnénk azonban elérni, hogy a rólunk alkotott vélemény minél inkább tárgyilagos legyen, minél inkább alapos tudásra épüljön, és mindenképpen szakszerű legyen; a párbeszédnek ez az alapja" - hangoztatta Navracsics Tibor.

Úgy vélte, a mostani vita "alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét", ahogyan az a plenáris ülésen is tapasztalható volt.

Egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, "nem olyan nagy tragédia", ha az EP következő plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, "ettől még nem kell szívinfarktust kapni". Hozzátette: olyan véleményről van szó, amely legitim és amelyre oda kell figyelni.

Neelie Kroes európai bizottsági alelnökkel csütörtökön folytatott brüsszeli találkozójáról szólva Navracsics elmondta: abban maradtak, hogy a kormány kikéri az Európa Tanács előzetes véleményét a médiatörvénnyel kapcsolatos módosító indítványokról, ezután azt értékelik, és alaposan megfontolják, hogyan lehet átültetni a szabályozásba. Mint mondta, másra nem is vállalhatott volna garanciát. A biztost mindenesetre teljes együttműködéséről biztosította.

A vitában a miniszter és Kroes között rövid szóváltás zajlott le arról, különbözik-e a kétoldalú találkozón tett ígéretektől az, ami az EP előtt hangzott el.
Amennyiben az Európa Tanács igényli, a teljes médiatörvényt vizsgálhatja - emelte ki nyilatkozatában Navracsics Tibor. Arra emlékeztetett: több sarkalatos törvény esetében a kormány maga kérte, hogy az ET, illetve a Velencei Bizottság adjon véleményt azokról.

Gál Kinga (Fidesz), a mostani meghallgatást rendező EP-bizottság egyik alelnöke újságíróknak elmondta, hogy a múlt havi strasbourgi plenáris ülésen folytatott vita után nem értékeli meglepetésként a most történteket.

Úgy vélte, most "teljesen egyértelműen bebizonyosodott, hogy az Európai Parlamentben igenis kettős mérce van". A felhozott konkrét esetekre (így az előző magyar kormányok tevékenységével kapcsolatos kritikák hiányára) szerinte egyetlen szocialista vagy liberális képviselő sem tudott válaszolni.

A magyar EP-képviselő szerint önmagában az a tény, hogy jövő csütörtökön határozatot szándékoznak elfogadni a magyar kérdésről, anélkül, hogy megvárnák, mi lesz az Európai Bizottság és a kormány közti párbeszéd vége, illetve a kormány módosítani tudja-e a kifogásolt szabályokat, "azt jelenti, hogy előre eldőlt az ítélet". "Ezt a régmúlt, kommunista időkből ismerjük: teljesen mindegy, hogy mivel védekezik a vádlott, az ítélet előre megíratott" - fogalmazott Gál Kinga.

Egy másik alelnök, Göncz Kinga (MSZP) a vita után az MTI-nek nyilatkozva egyebek között arról beszélt: a meghallgatáson Navracsics Tibor "a kormány európai arcát mutatta", de Kroes biztos kérdésire adott válaszaiból az derült ki, hogy "ez az elszánás nem olyan komoly".

Hangot adott annak a véleményének, hogy "miközben itt azt mondják, hogy az itteni kritika EU-ellenessé teszi a magyar embereket, közben a Fidesz keményen dolgozik azon, hogy legyen EU-ellenesség".

Szerinte a meghallgatáson hitelesek voltak a magyar megszólalók, főleg a civil szervezetek képviselői közül azok, akik "messze túlmentek" a képviselőktől elhangzott kritikákon, és említést tettek például a szociális jogok megvonásáról vagy a rendőrség durva fellépéséről.

Göncz Kinga elmondta azt is: a mostani meghallgatással sietni kellett a jövő hétre tervezett plenáris állásfoglalás miatt. Hozzátette: most az a kérdés, hogy ezt követően hogyan alakul majd a határozat szövege, amely a jelenlegi tervek szerint egyebek között felszólítaná az Európai Bizottságot arra, hogy kérje fel a Velencei Bizottságot a magyar alkotmányos csomag átfogó véleményezésére.

MTI
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó