EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
Hankiss Ágnes szerint nem igaz, hogy a zsidósága miatt ma bárkinek is félnie kellene Magyarországon.
2012. február 9. 14:19

A Fidesz európai parlamenti képviselője ezt abban a levélben írta, amelyet csütörtökön, az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal és belügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága által tartott, a magyarországi helyzettel foglalkozó meghallgatás résztvevőinek címzett.

A liberális frakció által kezdeményezett meghallgatás résztvevőinek írt levél szerint - amelyet a képviselő az MTI-hez is eljuttatott - "a balliberális politikai közösség elég régóta hajlamos arra, hogy a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében a jobbközép erőkkel és kormányokkal szemben az antiszemitizmus vádját használja fegyverül". A képviselő szerint ez a csoport azt sugallja, hogy ha nem ők vannak hatalmon, minden kisebbség "halálos veszélybe kerül".

Hankiss Ágnes hozzáteszi, hogy ez hazugság, amely mérgező az ország számra. Szerinte a magyar zsidóságból sokan tisztán látják ezt az összefüggést, de hallgatnak, mert túl nagy a csoportnyomás rajtuk.

A politikus levelében felteszi a kérdést, van-e antiszemitizmus Magyarországon, majd megválaszolva ezt közli: szórványosan és a radikális jobboldalon van, amint Európa majd minden országában.

A képviselő - aki a levélben saját zsidó családjának tragikus történetéről is számot ad - leszögezi azt is, hogy Magyarországon sajtószabadság van, ezért "néhány valóban förtelmes orgánum ellen nem lehet törvényesen fellépni".

A képviselő kifogásolta, hogy az EP egyik szocialista képviselője "az úgymond Magyarországon dühöngő antiszemitizmusról" beszélt egy televíziós riportban. Hankiss Ágnes szerint a képviselőt "csúnyán becsapták" azok, akiknek a politikai hatalom visszaszerzéséért folytatott háborújába az is belefér, hogy akár saját frakciótársaikat is félrevezessék.

"A lopakodó vádaskodás piszkos eszköz" - fogalmaz a képviselő a levélben. "Lopakodó, mivel nem bírja el a bizonyítást és a szembesítést. Szembesítés esetén ugyanis a vádaskodó visszavonul - de csak azért, hogy azután, mintha mi sem történt volna, elkezdje elölről" - tartalmazza a levél.

Levelét azzal zárja: bár a politikai küzdelem sokféle eszközzel dolgozik, a rasszizmussal való rágalmazást nem szabadna ebbe az eszköztárba beemelni. "A rasszizmus a magyar kormánnyal szemben súlyos és igaztalan vád" - olvasható a levélben.

Az Európai Parlament liberális frakciójának kezdeményezésére az EP polgári szabadságjogokkal, igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) nyilvános meghallgatást tart ma Brüsszelben a magyarországi helyzetről, az új magyar alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről.

A meghallgatáson felszólal Neelie Kroes, a bizottság digitális kérdésekkel, médiaügyekkel foglalkozó alelnöke, Françoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója, a magyar kormány nevében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kap szót. Szintén felszólal Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője, Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke, valamint Arató András, a Klubrádió elnöke.

Magyarországról szavaznak a jövő héten az Európai Parlamentben

A magyarországi jogalkotási folyamattal kapcsolatos állásfoglalásról való szavazás is szerepel az Európai Parlament (EP) jövő heti strasbourgi plenáris ülésének napirendjén - döntött csütörtökön az EP házbizottsága.

A magyar néppárti EP-képviselőcsoport nyilatkozatban ítélte el, hogy a szocialista, a liberális,a zöldpárti és a kommunista frakció ragaszkodik a Magyarországot elítélő határozat megszavazásához.

"Ezzel a döntésükkel ismételten színt vallott az európai baloldal: ítéletüket már azelőtt meghozták, mielőtt a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti egyeztetések lezárultak volna. Ez az eljárás a koncepciós perek gyakorlatát idézi" - olvasható a fideszes és KDNP-s EP-képviselők nyilatkozatában.

MTI
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó