
A 22 százalékos támogatottságú MSZP-t tavaly lényegében beérte a Jobbik, amelyre 21 százaléknyian szavaznának, az LMP népszerűsége egész évben 8 százalékon stagnált – állapította meg a Tárki Zrt. a 2011-ben végzett közvélemény-kutatásait összefoglaló elemzésében.
A Fidesz-KDNP 43 százalékos támogatottsággal megőrizte vezető pozícióját a teljes választókorú népességen belül, a 22 százalékos támogatottságú MSZP-t tavaly lényegében beérte a Jobbik, amelyre 21 százaléknyian szavaznának, az LMP népszerűsége egész évben 8 százalékon stagnált - állapította meg a Tárki Zrt. a 2011-ben végzett közvélemény-kutatásait összefoglaló elemzésében.
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet elmúlt évi, havi rendszerességgel végzett kutatásaiból kiderül, hogy a 37 év alatti választók körében is a Fidesz-KDNP vezet (42 százalék), ugyanakkor a Jobbik-szimpatizánsok tábora a fiatalok között sokkal gyorsabban nő (30 százalék), mint a teljes népesség körében. Ennek tudható be, hogy a választásra jogosult fiatalok között a Jobbik sokkal népszerűbb, mint az MSZP (14 százalék). Az LMP esetében a fiatalok támogatottsága lényegében megegyezik a teljes mintában tapasztalttal.
A 2011-es esztendő negyedéveinek eredményeit együttesen elemezve ugyanakkor a Tárki megállapította, hogy a kormányzó Fidesz-KDNP a teljes választókorú népesség és a fiatalok körében gyakorlatilag egyharmadát elvesztette szimpatizánsainak. A Jobbik szavazóinak száma viszont 9, illetve 10 százalékponttal nőtt a teljes választókorú népességet és a fiatalokat tekintve, míg az MSZP szavazóié az említett viszonyrendszerben 4, illetve 5 százalékponttal nőtt.
A 37 év alatti választók körében az egész évet áttekintő elemzés a vallásosságot és a roma származást is vizsgálta a pártpreferencia összefüggésében.
Az eredmények azt mutatják, hogy a vallásosság megélése kérdésében a 37 év alatti magyar felnőttek a legtöbben azzal az állítással értenek egyet, hogy nem vallásosak, vagy csak a "maguk módján vallásosak" (38, illetve 48 százalék). A magukat nem vallásosnak vallók aránya az LMP hívei körében a legmagasabb (41 százalék), a további sorrend: Jobbik (39), Fidesz (37), MSZP (30) százalék. A szocialisták szimpatizánsai érzik magukat a legnagyobb arányban (57 százalék) a "maguk módján vallásosnak", a Jobbik 49, a Fidesz 47, az LMP 41 százalékon áll. Az LMP támogatói között vannak a legtöbben (14 százalék), akik nem döntötték el, hogy vallásosak-e, a további sorrend, Fidesz (9), MSZP (7), Jobbik (4 százalék) - olvasható az összegzésben.
Mind a négy párt esetében 8 százalék alatti azoknak a szimpatizánsoknak az aránya, akik saját bevallásuk szerint "az egyház tanításait követik".
A vizsgálat megállapította, hogy a 18-37 év közöttiek körében a roma származásúak aránya az MSZP hívei között a legmagasabb (18 százalék), az átlagnál magasabb a Fidesz-KDNP szavazói körében (14 százalék), átlagos az LMP (9 százalék) és kiemelkedően alacsony a Jobbik szimpatizánsai között (1 százalék).
- ajánlatunk
- Az Európai Bizottság elismerte Magyarország romastratégiáját
- Eszközkezelő: megkötötték az első adásvételi szerződéseket
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán = ördög
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















