
Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője a közleményben hangsúlyozza: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előterjesztése az Európai Unió összes tagállamához, de még az 1999 és 2003 közötti szabályozáshoz képest is jóval szigorúbb drogjogi szabályozást vezetne be, hasonló szigorra példát nem Európában, inkább Délkelet-Ázsiában kereshetünk.
"A szigorú büntetések sehol a világon nem eredményezték a drogfogyasztás visszaszorulását, 1999 és 2003 között a fogyasztók aránya éppenséggel gyorsabb arányban nőtt, mint a 2003 után. A szigorítás ráadásul nem csak értelmetlen, de káros is, hiszen fiatalok százezreinek az életét, karrierjét törheti derékba, akiket ezáltal letaszít egy olyan csúszós lejtőn, ahol nehéz a megállás" - fogalmazott a szakértő.
A közleményben az olvasható: az előterjesztés szerint ugyanis, egy felnőtt korú gimnazista például egyetlen marihuánás cigaretta birtoklása miatt akár kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztésre ítélhető; illetve a tervezet megszüntetné a kábítószer-függőséggel kapcsolatos enyhébb szabályokat, továbbá az elterelésből is kizárná azokat a fiatalokat, akik rendszeres fogyasztók, és két éven belül többször is előállította őket a rendőr.
A jogvédő szervezet hangsúlyozza: az elterelésbe tízből kilenc esetben már így is alkalmi marihuánafogyasztók kerültek be, nem azok, akiknek valóban kezelésre van szükségük - ez az arány most tovább romlik, a drogfüggőket kezelés helyett börtön várja.
Sárosi Péter szerint az ellátórendszer költségvetési támogatását a kormány minimálisra csökkentette, így sok segítő szervezet, számos hiánypótló megelőző és ártalomcsökkentő program a megszűnés határára került.
Felelőtlen lépés a kormány részéről, hogy a szakmai szervezetek nélkül alkot új drogstratégiát és büntetőszabályokat. A TASZ minden törvényes eszközzel fellép az ellen, hogy a tervezetet elfogadja a parlament - zárul a TASZ közleménye.
- ajánlatunk
- Az Európai Bizottság elismerte Magyarország romastratégiáját
- Eszközkezelő: megkötötték az első adásvételi szerződéseket
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán = ördög
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















