Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
A cég a finnországi, magyarországi és a mexikói üzemeiből küld el dolgozókat. A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el 2012 végéig.
2012. február 8. 11:32

Év végéig 2300 embert bocsát el a Nokia Komáromban - jelentette be a cég. A sajtóközlemény szerint Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen négyezer dolgozótól válnak meg. (A Nokia komáromi üzemében jelenleg 4400-an dolgoznak.)

A leépítéssel érintett három gyár a jövőben az okostelefonok testre szabását végzi az európai és amerikai vevők számára, ugyanakkor az üzemekben csökken a termelés élőmunka igénye. Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke a közleményben az átszervezést azzal indokolta, hogy a készülék-összeszerelés Ázsiába helyezésével Nokia közelebb kerül a legtöbb részegység-beszállítóhoz, és ezzel képes lesz az innovációkat gyorsabban bevezetni a piacra.

Simai Anna, a komáromi Nokia kommunikációs vezetője elmondta: a gyár továbbra is a vállalat ellátási láncának fontos része marad, az átszervezés nem a gyár teljesítményétől és a végzett munka minőségétől függött A sajtóközlemény szerint a leépítések a tervek szerint 2012 végéig, fokozatosan mennek végbe. A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassana. 

Közös munkacsoport a dolgozók munkahelyhez juttatására

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös munkacsoport felállításáról állapodott meg a 2300 ember elbocsátását szerdán bejelentő komáromi Nokia-gyár vezetésével a nehéz helyzetbe jutott dolgozók megsegítésére. A magyar kormány sajnálja a Nokia döntését, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe jutott dolgozók mielőbb munkahelyhez jussanak; ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése megállapodott Yrjö Eskolával, a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról - közölte az NGM.

MTI
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó