
A Demokratikus Koalíció vezére írásában kétségbe vonja Orbán Viktor demokrata mivoltát, mivel véleménye szerint egy igazi demokrata nem egy rétegben – jelesül a középosztályban –, hanem egész népében hisz.
Gyurcsány szerint Orbán értékelése önleleplezés, aki miután kihasználta a „rászorultak” segítségét, akik kikaparták neki a gesztenyét a választásokkor, felbontja a velük kötött szövetséget, és újra középosztály felé fordul. „Ó, mily dicső erkölcsi magasság ez?!” – teszi fel a kérdést az ellenzéki politikus, miközben Orbánt virtigli nacionalistának nevezi, akinek a magyar a felsőbbrendűség szinonimája.
Gyurcsány úgy véli, Orbán megtagadja származását, ezzel megtagadja saját szüleit is: „Kezdjük az elején. Orbán proli sorból jön. Munkás szülők, sok gürcölés, nehéz vidéki élet. Amolyan peremvidék. Nem gúnyolódom, miért tenném, én is innen jövök, talán száz kilométerrel arrébbról. Ha innen nézem keserű Orbán története, de nekem – elsősorban anyám miatt – kedves világ is” – írja némi népi romantikus felhanggal.
Majd így lezárja gondolatmenetét, melyben mély demokratikus és erőteljesen szociális meggyőződésének próbál hangot adni, mikor is újra lándzsát tör az elesettek, illetve a magyar a demokrácia ügye mellett, de persze elmaradhatatlanul odaszúr Orbánnak, akit gazembernek tart: „azt üzeni anyjának és apjának – mellesleg az enyémeknek is –, hogy Ti nem kelletek. Ti dolgozzatok, de többet ne akarjatok. Kádár is ezt mondta. Csak ellenkező előjellel. Ő kizárta a polgárt, Orbán kizárja a munkást a népképviseletből. Mindkettőből elég. Sajnálom, megvetem őket. Kádár proletárdiktatúrát, Orbán keresztény-konzervatív diktatúrát akar.”
- ajánlatunk
- Eszközkezelő: megkötötték az első adásvételi szerződéseket
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán = ördög
- Orbán, a fapados
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















