
Az elmúlt esztendőben is fentről, a tető csúcsíves ablakain át érkezett a fény a „haza házában" ülőkre. Velencei csillárok pótolták az esti órákban, vagy ha felhők takarták a napot. Barna tónusú szlavóniai tölgyfából készültek a bőrrel kárpitozott ülések. Kivételt téve, még a kilencvenes évek elején, a kereszténydemokrata Rapcsák Andrásnak, Hódmezővásárhely legendás polgármesterének a kedvéért, fölöttébb testes lévén, alakítottak át két széket eggyé, - ki’azóta, feltehetően nem túlságosan elragadtatva, az égiek közül tekint a Tisztelt Házra.
Az év elején 385 képviselő alkotta Országgyűlést, (Fidesz: 225, KDNP: 37, MSZP: 58, Jobbik: 46, LMP: 15, Független: 4.). A végén sem kevesebb, sőt eggyel többen, ám már nem ugyanabban az összeállításban, (Fidesz: 226, KDNP: 37, MSZP:48, Jobbik: 46, LMP: 15, Független:14). Kinek tisztelet, megbecsülés, kinek rosszallás, s háborúság kísérte, kíséri útját, emlékét.
A Fidesz-KDNP mindvégig erős egységet alkotott, az LMP-MSZP páros nem különben. A Jobbik „harmadik úton” járt.
Az elnöki asztal mögötti, középső faragvány mementóként őrizte a régmúlt idők dühödt képviselőjének nyomát. Az 1912. június 4-én elkövetett merénylet során Tisza István házelnököt célozta az a pisztoly, amelyből ide csapódott be a golyó. A merénylő azután maga ellen fordította fegyverét, a sértetlen házelnök pedig rendületlenül folytatta szónoklatát. Napjainkban nem történhet ilyen: a pisztolyt le kell adni a bejáratnál. A szó, és a hangerő fegyverével jelzik honatyáink, honanyáink, honifjaink és honleányaink az elégedetlenségüket, vagy elégedettségüket, amit kifütyülnek az ellenzéki oldalon, megtapsolják a másikon, és fordítva. Az elnöklők az asztalon lévő kis réz haranggal csilingelnek, és szóltak hangosan rendre intve, mikrofont is kopogtatva, midőn méhkashoz volt hasonlatos a Tisztelt Ház. Az ide esztendő nyitányán is ők vezénylik a parlament ülését. Ámulva tekintenek rájuk a kazettás mennyezet közeléből az Egyetértés, a Béke és Bölcsesség allegóriáinak szobrai.
A frakciók színpadán nagyobb volt a mozgás. A Fidesz öt, a Jobbik egy új honatyja köszöntötte esküvel a T. Házat. Legközelebb, (február 13) a Kaufer Virág helyét Szél Bernadett veszi át az LMP frakciójában.
Nem hétköznapi úton jutott a T. Házba Csóti György. Miután Balsai Istvánt, a II. kerület egyéni képviselőjét alkotmánybíróvá választották, könnyű szívvel megvált parlamenti mandátumáról. A városrészben időközi választást írtak ki, amit Láng Zsolt, a kerület polgármestere nyert. Ő azonban már a budapesti lista jóvoltából addig is tagja volt a parlamentnek, ezért győzelme után látványos mozdulattal lemondott a listás helyéről, s egyéni képviselőként jegyeztette be magát. Így történt, történhetett, hogy a megüresedett budapesti lista révén Csóti György - volt MDF-es képviselő, korábbi zágrábi magyar nagykövet - mandátumát 311 igen szavazattal igazolhatta az Országgyűlés.
A távozók közül kuriózumnak számított Samu Tamás Gergő „önkéntes” visszavonulása. Áprilisában hivatalos személyek elleni erőszak miatt jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni annak a képviselőnek a mandátumát, akit szándékos bűntett miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek. A Jobbik politikusa két nappal beiktatásának esztendős jubileumának megünneplése előtt (2011.05.12.) lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. Hangsúlyozta: döntését egyedül, és annak ellenére hozta meg, hogy igazságtalannak tartja a jogerős bírósági ítéletet. Pártja látványosan kiállt mellette: „Botrány, hogy az ország tönkretevői jelenleg is folytathatják ámokfutásokat, ugyanolyan biztonságban vannak a parlamentben, mint korábban, holott nem Samu Tamás Gergőnek kellett volna bíróság elé állnia, hanem Gyurcsány Ferencnek és társaiknak, akiknek már réges-régen börtönbe lenne a helyük!"
A legnagyobb trauma az MSZP-t érte. A levitézlett elnök- miniszterelnök vezetésével tízen ültek át a függetlenek padsoraiba, holott mindannyian a párt szárnyán, országos vagy területi listáján jutottak a parlamentbe. Eredetileg önálló frakciót kívántak alakítani, ám e tervük zátonyra futott. Az MSZP-ben is sokan emlékeztek még a pártot, s kormányát lejárató elhíresült, már-már történelmi legendaként emlegetett őszödi Gyurcsány-beszédre, melyben elismerte, hogy „hazudtunk reggel, este és nappal!” és az utcán bájait kíváló „k..."-nak nevezte az általuk kormányzott Magyarországot. Lett ugyan pártja, miután megalakította az SZDSZ örökébe lépő Demokratikus Koalíció, de – a tervekkel ellentétben - nincs frakciója. A vele tartó híveivel együtt a függetlenek padsoraiban tengethetik – a tavaszi ciklus végéig mindenképpen - parlamenti napjaikat. A „kölcsönös előnyökön alapuló megállapodás" alapján, azonban töretlenül remélik régi és új pártjában egyaránt, hogy az Orbán-kormány száműzését követően újra együtt érezhetik a hatalom édes mákonyát.
A frakcióvezetők, Lázár János (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Mesterházy Attila (MSZP), Vona Gábor (Jobbik) dr. Schiffer András (LMP) magabiztosan egyengették soraikat. Az idei évnyitón az LMP frakcióvezetőjétől a váltóbotot Jávor Benedek veszi át. Helyetteseiket felsorolni reménytelen. Nincs a világon még egy olyan Parlament, melynek kupoláján nem csillag díszeleg, ahol annyi frakcióvezető-helyettes lenne, mint szép hazánk legszebb házában, a Duna pesti partján.
A Házbizottságban (tagjai az Országgyűlés elnöke, alelnökei és a frakcióvezetők) a tavalyi esztendőben nem történt változás. A húsz állandó parlamenti bizottságban viszont fölöttébb nagy volt a jövés-menés, jelzéseként, így csak az elnöki és alelnöki posztokon történő mozgást követtük nyomon. A legzajosabb parlamenti események közé az Alkotmánybíróságot, a bíróságokat és az ombudsmanokat érintő döntések tartoztak. Enyhítvén a zajt, csupán első embereik sorsát jelezzük.
A patkó belső körének bársonyszékeiben a mindenkori kormány jelesei ülnek. Fölöttébb reménykedve, lévén a kazettás mennyezet közelében ott honol még a Dicsőség szobra is. Nagy mozgás nem volt közöttük. Az ellenzék látványos követelései ellenére mindössze egy miniszteri, és néhány államtitkári tárca cserélt gazdát.
PULPITUS
|
Fidesz |
KDNP |
MSZP |
Jobbik |
LMP |
|
|
Elnök |
Kövér László |
- |
- |
- |
- |
|
Alelnök |
Jakab István, |
dr. Latorcai János |
dr. Ujhelyi István |
Balczó Zoltán |
- |
|
Lezsák Sándor |
- |
- |
- |
- |
|
|
Jegyzők |
Földesi Gyula |
Móring József Attila |
Göndör István |
Hegedűs Lorántné |
Szilágyi Péter |
|
dr. Szűcs Lajos |
dr. Stágel Bence |
Nyakó István |
dr. Lenhardt Balázs |
||
|
dr. Tiba István |
JÖTTEK, MENTEK
|
Képviselő |
Mandátum vége |
Megszűnés oka |
Választókerület |
Helyére került képviselő |
Mandátum |
|
Kaufer Virág (LMP) |
2011.01.30 |
lemondott |
Országos lista |
Szél Bernadett (LMP) |
2011.02.13. |
|
Arnóth Sándor (Fidesz) |
2011.03.16. |
elhunyt |
Hajdú-Bihar megye 6. vk. |
Bodó Sándor (Fidesz) |
2011.10.24. |
|
Dr. Balsai István (Fidesz) |
2011.08.31. |
lemondott |
Budapest 2. vk. |
Dr. Láng Zsolt (Fidesz) |
2011.12.05. |
|
Dr. Láng Zsolt (Fidesz) |
2011.12.05. |
lemondott |
Budapest területi lista |
Csóti György (Fidesz) |
2011.12.23. |
|
2011.02.28. |
lemondott |
Fejér megye területi lista |
Cserna Gábor (Fidesz) |
2011.03.07. |
|
|
2011.05.12. |
lemondott |
Békés megye területi lista |
2011.06.06. |
||
|
Tarlós István (Fidesz) |
2010.12.03. |
lemondott |
Budapest területi lista |
Dr. Szalay Péter |
2011.02.14 |
ÁTÜLÉSEK
|
Képviselő |
Honnan? |
Hová? |
Képviselő |
Honnan? |
Hová? |
|
Gyurcsány Ferenc |
MSZP |
Független |
dr. Oláh Lajos |
MSZP |
Független |
|
Baracskai József, |
MSZP |
Független |
Szűcs Erika |
MSZP |
Független |
|
Ficsor Ádám, |
MSZP |
Független |
dr. Vadai Ágnes |
MSZP |
Független |
|
dr. Kolber István |
MSZP |
Független |
Varju László |
MSZP |
Független |
|
dr. Molnár Csaba |
MSZP |
Független |
Vitányi Iván. |
MSZP |
Független |
ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOK
|
Képviselő |
Bizottság |
Tisztség
|
A változás kelte |
Ki helyett |
|
Dr. Salamon László (KDNP) |
Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság (27 fő) |
Elnök |
2011.09.01. |
Dr. Balsai István (Fidesz) |
|
Koszorús László (Fidesz) |
Gazdasági és informatikai bizottság (27 fő) |
Alelnök |
2011.02.14 |
Szatmáry Kristóf (Fidesz) |
|
Kovács Tibor (MSZP) |
Alelnök |
2011.11.21 |
Dr. Józsa István (MSZP) |
|
|
Seszták Oszkár (KDNP) |
Számvevőszéki és költségvetési bizottság (27 fő) |
Alelnök |
2011.02.21. |
Dr. Hargitai János (KDNP) |
|
Dr. Láng Zsolt (Fidesz) |
Önkormányzati és területfejlesztési bizottság (25 fő) |
Elnök |
2011.02.14 |
Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) |
|
Dr. Kovács József (Fidesz) |
Egészségügyi bizottság (21 fő) |
Elnök |
2011.02.14. |
Dr. Mikola István (Fidesz) |
|
Dr. Bene Ildikó (Fidesz) |
Alelnök |
2011.02.14. |
Dr. Pesti Imre (Fidesz) |
|
|
Szabó Imre (MSZP) |
Fenntartható fejlődés bizottsága (18 fő) |
Alelnök |
2011.11.14 |
Dr. Oláh Lajos (Független) |
|
Szilágyi György (Jobbik) |
Sport- és turizmus bizottság (18 fő) |
Alelnök |
2011.02.14 |
Zakó László (Jobbik) |
|
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
Nemzetbiztonsági bizottság (12 fő) |
Elnök |
2011.11.02. |
Dr. Vadai Ágnes (Független) |
|
Gulyás Gergely (Fidesz) |
Alelnök |
2011.02.21. |
Demeter Ervin (Fidesz) |
|
|
Potápi Árpád János (Fidesz) |
Nemzeti összetartozás bizottsága (12 fő) |
Elnök |
2011.01.01.
|
ÚJ BIZOTTSÁG |
|
Dr. Kovács Ferenc (Fidesz) |
Alelnök |
|||
|
Dr. Szili Katalin (Független) |
Alelnök |
VÁLTOZÁSOK A KORMÁNYBAN
|
Távoztak |
Beosztás |
Távozás időpontja |
|
Fellegi Tamás |
nemzeti fejlesztési miniszter |
2011.12.14. |
|
Bencsik János |
nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár |
2011.12.31 |
|
Kármán András |
nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár |
2011.10.31. |
|
Nyitrai Zsolt |
nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár |
2011.09.12. |
|
Halasi Tibor |
nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár |
2011.09.24. |
|
Becsey Zsolt |
nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár |
2011.08.03. |
***
|
Kinevezettek |
Beosztás |
Kinevezés időpontja |
|
Németh Lászlóné |
nemzeti fejlesztési miniszter |
2011.12.23. |
|
Csizmadia Norbert |
nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár |
2012.01.10. |
|
Pleschinger Gyula |
nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár |
2011.11.01. |
|
Szatmáry Kristóf |
nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár |
2011.02.01. |
Tisztségviselők
|
Távoztak |
Beosztás |
Távozás időpontja |
|
Dr. Járai Zsigmond |
Költségvetési Tanács elnöke |
2012.01.09. |
|
Dr. Baka András |
Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke |
2011.12.31. |
|
Dr. Baka András |
Legfelsőbb Bíróság elnöke |
2011.12.31. |
|
Dr. Fülöp Sándor |
Jövő nemzedékek országgyűlési biztosa |
2011.12.31. |
|
Dr. Jóri András |
Adatvédelmi biztos |
2011.12.31. |
|
Dr. Kállai Ernő |
Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa |
2011.12.31. |
|
Dr. Szabó Máté |
Állampolgári jogok országgyűlési biztosa |
2011.12.31. |
***
|
Megválasztottak |
Beosztás |
Kinevezés időpontja |
|
Dr. Kovács Árpád |
Költségvetési Tanács elnöke |
2012.01.10. |
|
Dr. Darák Péter |
Kúria elnöke |
2012.01.01. |
|
Dr. Handó Tünde |
Országos Bírósági Hivatal elnöke |
2012.01.01. |
|
Dr. Szabó Máté |
Alapvető jogok biztosa |
2012.01.01. |
|
Dr. Péterfalvi Attila |
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke |
2012.01.01. |
|
Dr. Paczolay Péter |
Alkotmánybíróság elnöke |
2011.09.01. |
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















