
A Comedy Central átlagnézettsége a 18-49 éves nézők körében elérte a 0,29 százalékot 2011-ben. Emellett jól mutatja a csatorna előretörését, hogy a célcsoportba tartozó éppen tévéző közönség 1,7 százaléka választotta a Comedy-t. 2011-ben a Comedy Centralnak volt a legnagyobb affinitási indexe a 18-49 évesekre az összes mért csatorna közül.
„Január elején és 2011-ben is nyolcadik-kilencedikek voltunk, azaz a kábeltévék közt nagyjából a hatodik a Comedy Central, ami jónak mondható. Kereskedelmi célcsoportban, 18-49-ben mérjük magunkat, ebben értékesítenek minket. A lefedettség az indulás óta nem nagyon változott, januárban kicsit növekedett, jelenleg 1,5 millió háztartásban vagyunk ott. A Comedy a többi humorcsatornával ellentétben bebizonyította, hogy lehet ilyen tematikus csatornát jól csinálni, mert az első évben nullszaldósok voltunk, azóta pedig egy jól prosperáló vállalkozássá váltunk.” – mondta el Litkai Gergely a csatorna programigazgatója.
A kitűnő eredmények annak is köszönhetőek, hogy a csatorna a folyamatosan forgó húzó műsorok mint Family Guy vagy az Így jártam anyátokkal mellett állandóan újdonságokkal bővíti repertoárját. A tavalyi évben debütált a Bob Burger falodája, a Louie, valamint a Madagaszkár Pingvinjei is. Az utóbbi széria az egyik legnépszerűbb, amely a nagysikerű Madagaszkár animációs filmekből megismert pingvincsapat kalandjait mutatja be. A csatorna nemrég jelentette be, hogy elindítja legújabb sajátgyártású animációs sorozatát És Ubul…címmel, amelynek egyperces epizódjai - akárcsak a Susogós Mackók részei - az egyes műsorok közti szünetekben kerülnek képernyőre.
A Comedy Central hivatalos oldala is egyre népszerűbb a látogatók körében. 2009-es indulása óta az egyedi látogatók száma 18.600-ról 47 449-re nőtt. A honlap folyamatosan bővül, a naponta frissülő tartalmak egy részét képezik a célcsoport körében nagy népszerűségnek örvendő napirajz.hu készítőjének hetente megjelenő képregényei is.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















