
Ezt jelentette be Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Arról beszélt, hogy a tervszerű és összehangolt munkába bekapcsolódik a katasztrófavédelem, az Országos Polgárőr Szövetség, valamint a rendőrség is. Kontrát Károly kiemelte, hogy nemzeti összefogásra, együttműködésre van szükség, ezért arra kért mindenkit, figyeljenek oda a környezetükben egyedül élő idősekre. Mint fogalmazott, a Belügyminisztérium célja, hogy mindenki biztonságban vészelje át a hideg időszakot.
Pintér Sándor a tárca közigazgatási államtitkárát egyebek mellett arra utasította, hogy soron kívül mérje a kormányzat tulajdonában vagy használatában álló azon épületeket, amelyekben nappali melegedőket lehetne kialakítani. A közfoglalkoztatási helyettes államtitkárnak pedig a munkaügyi központok igazgatóin keresztül fel kell hívnia az érintett önkormányzatok figyelmét arra: a közfoglalkoztatásban részt vevők naponta kétszer ellenőrizzék, hogy a településen élő idősek, elesettek nincsenek-e veszélyben.
A belügyminiszter az országos rendőrfőkapitányt egyebek mellett arra utasította, hogy ellenőrizzék a hajléktalanok által lakott helyeket, a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök keressék fel az általuk ismert, egyedül élőket is, hogy megbizonyosodjanak azok ellátottságáról, s lovas rendőrökkel és szükség szerint motoros szánokkal folyamatosan legyenek jelen a tanyavilágban.
Pintér Sándor azt kérte az állampolgároktól, tegyenek bejelentést, ha távolabb élő hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul megszakad a kapcsolatuk, azok nem adnak életjelet magukról.
Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó a szolidaritás jegyében arra kért minden szervezetet, intézményt és egyházat, hogy nyissanak meg minden olyan szabad, fűthető helyiséget, ahol a rászorulók biztonságban lehetnek a hideg időben.
A főtanácsadó a sajtótájékoztatón felhívást tett közzé, eszerint az 5 ezernél kevesebb lakosú települések és a nagyvárosok vezetőit arra kéri, a közfoglalkoztatottak rendszeresen ellenőrizzék, hogy a szociális segélyre szoruló 65 év felettiek otthonában meleg van-e, van-e elég tűzifa és élelmiszer, a fűtés működik-e, s a lakók nem betegek-e.
Hegedűs Zsuzsa a karitatív szervezeteket pedig arra kérte: most "ne azzal foglalkozzanak, hogy hol tudnak teát és egyebeket osztogatni, mert a tea és a takaró mínusz 15 fokban semmit sem ér", hanem inkább ők is nyissanak meg minden szabad helyiséget, ahol melegedő alakítható ki.
Ugyanerre kérte az egyházakat, az iskolákat, a kórházakat, a katasztrófavédelmet és a honvédséget is; utóbbinak szerinte a hajléktalanok által lakott erdőkben fűthető katonai sátrakat kellene felállítaniuk.
"Most nem azt kell várni, hogy ők (a rászorulók) jöjjenek hozzánk, mert akkor már késő lesz" - figyelmeztetett. Hegedűs Zsuzsa arra mutatott rá, hogy egy matraccal nem lehet túlélni mínusz 11-15 Celsius-fokot 10-15-20 napig.
A szociológus példaként elmondta, Párizsban mínusz 5 fok alatt automatikusan kinyitják a metrókat. Tarlós Istvánra utalva megjegyezte, "Budapest főpolgármestere nem csinálja ezt".
A nagyvárosi polgármestereket, köztük Kósa Lajost (Fidesz), Debrecen vezetőjét arra kérte, mutassanak példát, hogyan lehet egy nagyvárosban biztosítani a szükséges ellátást, a fűthető helyiségeket és az orvosi ellátást, például templomokban, kórházakban, iskolákban, laktanyákban.
A főtanácsadó bejelentette, ha nem sikerül társadalmi megmozdulással elindítani a segítséget, akkor ő szerdán arra fogja kérni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy rendeljen el rendkívüli, illetve "katasztrófahelyzetnek megfelelő készenléti állapotot".
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















