
Ezt hangsúlyozzák az Exeteri Egyetem kutatói, akik a The Lancet című brit orvosi folyóiratban számoltak be vizsgálataikról.
Az egyetem szakértői Christopher E. Clark vezetésével 28 korábbi kutatás eredményeit elemezték. E vizsgálatokban részt vevők többségénél a hipertónia kifejlődésének magasabb rizikóját mutatták ki, és csupán az önkéntesek harmada tartozott a magas vérnyomás szempontjából az átlagos kockázati csoportba - olvasható a BBC News (http://www.bbc.co.uk) hírei között.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a két karon mért szisztolés értékek közötti 10 higanymilliméternyi különbség rejtett perifériás érbetegségre, az alsó végtagokban kialakuló érszűkületre utalhat.
A 15 higanymilliméteres különbség agyi érbetegség fokozott kockázatára utal, valamint arra, hogy a páciensnél 70 százalékkal magasabb a szív- és érrendszeri betegség miatti elhalálozás kockázata, és 60 százalékkal nagyobb az egyéb okok miatt fellépő mortalitás.
"Noha az összes vonatkozó iránymutatás azt írja elő, hogy a beteg mindkét karján meg kell mérni a vérnyomást, az orvosok ritkán tarják be ezt az előírást" - hangsúlyozta Clark.
Richard J. Manus, az Oxfordi Egyetem professzora, valamint Jonathan Mant, a Cambridge-i Egyetem professzora a The Lancetben arra mutattak rá, hogy a vizsgálat az érvényben lévő betegellátási irányelvek helyességét bizonyítja.
"További vizsgálatok szükségesek, hogy a két karon mért vérnyomásértékek közötti különbségek a kardiovaszkuláris rizikófaktorok azonnali +agresszív+ kezelését igénylik-e" - emelték ki.
A szisztolés érték a kar fő artériájában kialakuló nyomást mutatja, amely a szív összehúzódásakor alakul ki, a második érték pedig a szívverések közti szünetben mérhető nyomást jelzi (diasztolés vérnyomás).
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















