
Szüleiknek azonban a tizenegy másik évhez képest többe kerül a gyermekvállalás.
A kínai holdnaptár szerint 2012 a sárkány éve, amely az ázsiai hagyományok szerint kiemelten szerencsés időszaknak számít. Éppen ezért sokan terveznek idén házasságot kötni Ázsiában, és sokan időzítik tudatosan a gyermekvállalást erre az évre. A BBC News hongkongi riportja szerint a statisztikák azt mutatják, a házasságok száma akár 12 százalékkal is több lehet a szerencsés jegyek éveiben, míg a helyi kormány 5 százalékkal, az orvosok és akadémikusok 10 százalékkal több gyermek születését prognosztizálják erre az évre 2011-hez képest.
A sárkány éve lehet, hogy szerencsét hoz, de többe is kerül: a kedvező hatások reményében a szülők többet költenek, a kereskedők pedig többet keresnek. Egy, a riportban megszólaló kismama épp kétszer annyi pénzt szán februárban születő gyermeke és saját maga egészségügyi gondozására, mint a három évvel korábban, a patkány évében világra jött első gyermeke esetében.
A tápszereket, pelenkákat, egyéb gyermekápolási cikkeket értékesítő kereskedők mind bevétel növekedésre számítanak az idei baby boom hatására. Egy terhes gondozással, illetve szülés utáni ápolással foglalkozó cég például 20 százalékos forgalomnövekedést remél, sőt ápolóhiányra is számít. Reményeiket alátámasztja, hogy a kínai tradíciók szerint a nő a szülést követő első egy hónapban a legsérülékenyebb, így az itteni anyák különösen fontosnak tartják az utógondozást.
A szakértők szerint idén nem csak a csecsemőápolási szolgáltatások piaca, de a nagyobb házasodási kedv okán az ingatlanpiac is fellendülhet. A riport szerint a több házasságkötés azt is jelenti, több fiatal pár kezd el saját otthont keresni, ami jelentős keresletnövekedés formájában jelentkezik majd.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















