
A magyar férfi vízilabda-válogatott Olaszországgal mérkőzött az eindhoveni Európa-bajnokság bronzmérkőzésén. Nehezen indult be a találkozó, mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek. Nálunk Kásás Tamás volt a legaktívabb, de vagy a kapus fogta lövését, vagy mellé szállt az ejtése. Az első gólt Gallo szerezte 5 perc elteltével emberelőnyből. Egy perccel a negyed vége előtt Szécsi Zoltán remek passzt tálalt a megúszó Biros Péter elé, aki a hosszú sarokba dobta a labdát, 1-1-el mehettek szünetre a fiúk.
A második negyed felemásan alakult. Az elején nagyon belejöttek a fiúk, először Varga Dénes pattintotta a kapuba egy megúszás után a labdát. Hosnyánszky Norbert büntetőből volt eredményes, majd egy emberelőnyt gyorsan kihasználva Biros szerezte meg harmadik gólját, elhúztunk hárommal, 4-1. Az olaszok viszont visszakapaszkodtak. Először egy kettős emberelőnyből szépítettek, majd óriási mázlival: két lövés is kipattant a magyar kapuról, mire a harmadikat sikerült bevágniuk. Ötméteresből már az egyenlítő gólt is megszerezte az olasz csapat, de ekkor megint Biros villant egy gyönyörű labdajáratás után, így előnnyel mehettek a nagyszünetre a magyar fiúk, 5-4.
A harmadik negyed elején egyik fél sem tudta kihasználni a fórokat, így végül akcióból egyenlítettek az olaszok. Sőt, egy labdaszerzés után már a vezetést is megszerezték, 5-6. Egy ötméteresből már kettőre növelték a különbséget. Ezután a játékvezetők érdekes felfogásukról tettek tanúbizonyságot: Hára Balázst úgy arcon verték, hogy eleredt az orra vérre, de nem ítéltek semmit, helyette Szécsit állították ki, kapus nélkül pedig újabb gólt kaptunk, 5-8. Biros tett róla, hogy „csak” kétgólos hátránnyal forduljunk az utolsó negyedre, távolról szerzett óriási bombagólt, 6-8.
A záró negyedben ismét Biros cipelte hátán a csapatot: három lóba után bombázott az olasz kapuba. Ezután egy olasz gól következett, majd Kiss Gergely végre kihasznált egy emberelőnyt, az utolsó pillanatban vágta a kapuba a labdát, 8-9. Az egyenlítő gólt Varga Dénes szerezte, miután Kiss óriási passzát gólra váltotta. A következő olasz fórnál Szecska hárított, a második oldalon viszont egy centerezés után egy olasz fejéről pattant be a saját kapujába a labda, 10-9 ide! Biros ekkor sem állt le, emberelőnyből szerzett újabb remekbeszabott gólt, majd Kiss ötméteresből növelte három az előnyt!
A magyar válogatott végül remek utolsó negyed után 12-9-re győzött, és ezzel megszerezte a bronzérmet az Európa-bajnokságon!
Férfi vízilabda Európa-bajnokság, bronzmérkőzés
Magyarország-Olaszország 12-9 (1-1, 4-3, 1-4, 6-1)
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















