
A volt miniszterelnök mellett a budapesti SYMA-csarnokban beszédet mondanak a DK alelnökei, Bauer Tamás, Debreczeni József és Niedermüller Péter, valamint Vitányi Iván, a párt tiszteletbeli elnöke, Vadai Ágnes országgyűlési képviselő és Eörsi Mátyás korábbi szabad demokrata politikus, aki az előző ciklusban néhány hónapig az SZDSZ-frakciót vezette, s ezen a héten csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz.
A tavaly októberben az MSZP-ből távozó politikusok részvételével megalakuló DK kongresszusa megvitatja azt a dokumentumot, amely egy majdani választási program alapját adhatja, illetve elfogadják a párt gazdálkodási és etikai szabályzatát is. A záróbeszédet Molnár Csaba ügyvezető alelnök mondja.
A párt alapszabálya szerint a beszédek idejére sajtónyilvános kongresszuson a DK minden tagja és pártoló tagja részt vehet és felszólalhat - összesen nagyjából 3800-an -, de szavazati joguk csak az előbbieknek van.
Gyurcsány hidakat verne
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók pedig demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot akarnak.
A volt kormányfő az általa vezetett Demokratikus Koalíció (DK) első kongresszusán a budapesti SYMA-csarnokban, nagyjából 2000 párttag és szimpatizáns előtt szombaton hangsúlyozta: Orbán Viktornak mennie kell, a demokratikus ellenzéknek azonban nem elég ebben egyetértenie. Hidakat kell teremteni a jobboldali demokraták felé, másképp a magyarok „egymást fogják ölni még évtizedekig” – fogalmazott. A kormányváltás után az új parlament első dolga az alaptörvény hatályon kívül helyezése lesz – mondta. A pártelnök közölte, hogy a DK-t – amelyet a Demokrata Párt bázisán alakítottak meg tavaly októberben – a bíróság jogerősen nyilvántartásba vette, és eddig majdnem 4000-en csatlakoztak hozzá.
- ajánlatunk
- 213 000 forint volt az átlagbér tavaly
- Zöld úton a fiskális paktum
- 800 ezer embert érint a kormány döntése
- Egyedülálló közösségi alkotótér Budapesten
- Példát akar velünk statuálni az Unió?
- Az Erste felszámolja magánnyugdíjpénztárát
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Újabb uniós támadás készül Magyarország ellen?
- Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni
- Az EU megmenti Görögországot
- Az MSZP felborította a baloldali kerekasztalt
- Szijjártó: Lesznek azonnali módosítások
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- A Népszabadság aljassága
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Tabajdiék ismét hazudtak, de ezúttal elismerték
- Politikailag motivált döntés született
- Elzarándokoltak a "bohócforradalmárhoz" - elvtársak egymás közt: az LMP foga fehérje
- Összeveszett az európai baloldal: mennyire kell "lenyomni" Magyarországot?
- Az MSZP így magyarázza az EP médiabiztos "bárdolatlanságát"
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A munkásőrök 2014-ben vonulnak vissza
- Pancserpuccs - Kik akarták Orbánt megbuktatni?
- A Magyar Hírlap az MSZP csahos, piti árulóiról
- "Gyurcsány Ferenc tovább halad az őszödi úton"
- Mi kerül ezen a Budai Gyulán 2.237.865 forintba?
- Újabb fideszes kommunikációs hiba
- 25 milliót kérnek Dominik haláláért
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- Száz szexéhes nő várja a ValóVilág sztárját
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A becses fenéknyom ára: 75 ezer
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- Az ellopott ellenzékAz ellenzéki kerekasztal mint márkanév: lopás. A tolvajság egy nevelődési/önnevelési folyamat eredménye.
- Előkészületben: Marosvásárhely elveszítéseA párthierarchiák csúcsán egymással bakalódó személyek és csoportosulások, amíg egymás közt vívnak, párbajoznak, tudatosan vagy ennek híján is örökre megpecsételik az egykori Székely-, a mai Marosvásárhely sorsát.
- A Népszabadság aljassága
Egy politikai napilap értelmezése kötelezően politikai. A szóhasználatot ez határozza meg. És a tisztesség.















