A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Göncz Kinga szocialista EP-képviselő visszahívását követeli, a kisebbik kormánypárt szerint ugyanis a volt külügyminiszter méltatlanná vált a magyar választók képviseletére.
A KDNP hétfői közleményében azt írta, hogy a szocialista politikus "hazaáruló kijelentésével" méltatlanná vált Magyarország képviseletére.
Az állásfoglalásban a követelés alátámasztásául idézik Göncz Kingának azt az egyik internetes hírportálon megjelent nyilatkozatát, miszerint "iszonyú rossz" országunk polgáraként jelen lennie Brüsszelben, "szeretne végre egy nagyon unalmas országot képviselni az EP-ben, amilyen például Luxemburg."
A kormánypárt felháborítónak tartja, hogy egy ország európai képviselője, saját hazájával kapcsolatban ilyen szégyenletes kijelentést tesz. Nem gondoljuk, hogy - az általa egyébiránt unalmasnak vélt - Luxemburgnak szüksége lenne egy ilyen minősíthetetlen magatartást tanúsító, hazáját becsmérlő politikusra - fogalmaztak.
A KDNP felszólítja a Magyar Szocialista Pártot, hogy "haladéktalanul hívja vissza Göncz Kingát, aki - mint nyilatkozta - egyébként is iszonyúan rosszul érzi magát Brüsszelben."
Hozzátették, ahogyan az utóbbi egy hét Európában megmutatta, Magyarország sikeres és izgalmas ország, amelynek képviselete minden hazaszerető magyart büszkeséggel töltene el. "Se a magyar, se a luxemburgi, se más országok állampolgárait ne sértse meg Göncz Kinga rosszulléte, és javasoljuk, hogy ne a magyar adófizetők pénzéből rombolja egészségét" - zárul az állásfoglalás.
- ajánlatunk
- 213 000 forint volt az átlagbér tavaly
- Zöld úton a fiskális paktum
- 800 ezer embert érint a kormány döntése
- Egyedülálló közösségi alkotótér Budapesten
- Példát akar velünk statuálni az Unió?
- Az Erste felszámolja magánnyugdíjpénztárát
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Újabb uniós támadás készül Magyarország ellen?
- Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni
- Az EU megmenti Görögországot
- Az MSZP felborította a baloldali kerekasztalt
- Szijjártó: Lesznek azonnali módosítások
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- A Népszabadság aljassága
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Tabajdiék ismét hazudtak, de ezúttal elismerték
- Politikailag motivált döntés született
- Elzarándokoltak a "bohócforradalmárhoz" - elvtársak egymás közt: az LMP foga fehérje
- Összeveszett az európai baloldal: mennyire kell "lenyomni" Magyarországot?
- Az MSZP így magyarázza az EP médiabiztos "bárdolatlanságát"
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A munkásőrök 2014-ben vonulnak vissza
- Pancserpuccs - Kik akarták Orbánt megbuktatni?
- A Magyar Hírlap az MSZP csahos, piti árulóiról
- "Gyurcsány Ferenc tovább halad az őszödi úton"
- Mi kerül ezen a Budai Gyulán 2.237.865 forintba?
- Újabb fideszes kommunikációs hiba
- 25 milliót kérnek Dominik haláláért
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- Száz szexéhes nő várja a ValóVilág sztárját
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A becses fenéknyom ára: 75 ezer
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- Az ellopott ellenzékAz ellenzéki kerekasztal mint márkanév: lopás. A tolvajság egy nevelődési/önnevelési folyamat eredménye.
- Előkészületben: Marosvásárhely elveszítéseA párthierarchiák csúcsán egymással bakalódó személyek és csoportosulások, amíg egymás közt vívnak, párbajoznak, tudatosan vagy ennek híján is örökre megpecsételik az egykori Székely-, a mai Marosvásárhely sorsát.
- A Népszabadság aljassága
Egy politikai napilap értelmezése kötelezően politikai. A szóhasználatot ez határozza meg. És a tisztesség.















