
Világossá váltak azok a feltételek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az esetleges elővigyázatossági EU-IMF-támogatásról - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és Olli Rehn uniós biztos egyeztetése után a BruxInfo főszerkesztője.
Gyévai Zoltán az InfoRádióval közölte: Fellegi Tamás egy feladata van, ennek megfelelően kell megütnie a hangnemet is, békülékenynek kell lennie, konstruktív szellemben kell tárgyalnia.
A szakértő nem lát nagyobb elmozdulást a magyar retorikában. Egy elővigyázatossági hitelkeret a fő cél, de akár a készenléti hitel is elfogadható a magyar kormány számára - fejtette ki.
Egy makrogazdasági feltételeket tartalmazó programról lesz szó, a költségvetési bevételeit és kiadásait érintő kérdések közül valamennyi asztalra kerül, így az egykulcsos adót sem kerülheti meg a kormány a tárgyalásokon - emelte ki Gyévai Zoltán.
Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi találkozója előrelépést hozhat, a magyar kormányfő úgy érkezhet Brüsszelbe, hogy meg tudja mondani, mely pontokon és talán azt is, hogyan módosítják a törvényt - vélekedett. A szakértő szerint ez egy fontos állomása lesz a hitelkérelemről szóló tárgyalásoknak, de nem kerülünk közelebb ahhoz, hogy mikor is kezdődnek a tárgyalások. Hozzátette: előbb az Európai Bizottságnak nyugtáznia kell, hogy a magyar kormány érdemi lépéseket tett a problémák orvoslásáért, majd tárgyalási mandátumot kell elfogadni.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















