
A pénzügyi szakember a hetilapnak nyilatkozva arról beszélt, sokan még mindig azt gondolják, hogy Budapest gazdag, ezért megoldhatná a saját gondjait, és hogy az ország látná a kárát a főváros anyagi támogatásának.
Atkári János ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Budapest termeli meg a magyar GDP 40 százalékát, és hasonló nagyságú a személyijövedelemadó-bevétele is, mégis annak túlnyomó részét elvonják a várostól.
Arra is rámutatott, hogy a megmaradt pénzből a városnak sok országos feladatot kell megoldania, és az agglomerációt is ki kell szolgálnia.
A szakember a főváros anyagi helyzetéről szólva elmondta, a költségvetési koncepció elfogadása óta sokat romlottak a pozíciói, és lényegesen kevesebb bevételre számíthat, mint három hónappal korábban. Úgy fogalmazott: Budapest a hitelképességének a végére ért, és ha nem hajt végre további nagyobb korrekciókat, akkor megsérti a meglévő hitelszerződéseit is.
Úgy látja, a csőd elkerüléséért változtatni kellene a kiadások és a bevételek "szerkezetén". Ezt azt jelenti, hogy - szerinte - a kiadások csökkentése érdekében "fájó szívvel" ugyan, de le kellene mondani több feladatról is. A bevételeket növelő lehetséges források között pedig a dugódíjat, valamint a tömegközlekedési eszközökön utazók - "vitatott", de szerinte nehezen elkerülhető - megterhelését említette. Jelezte ugyanakkor, hogy a tarifaemelés is csak évi egy-két milliárd forintot "hozna".
A BKV esetleges államosításáról szólva azt mondta, a MÁV is hasonló helyzetben van, és a Malév is nagy terhet jelent, így nem hiányzik az államnak, hogy átvegye "jogilag" a BKV-t is, és ez - szavai szerint - komoly formában szóba sem került.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















