
A második helyet Mitt Romney szerezte meg a szavazatok 28 százalékával, a harmadik helyen Rick Santorum (17 százalék), a negyediken pedig Ron Paul (13 százalék) végzett. Ezzel a republikánus elnökjelölt-állítási erőpróba-sorozat minden eddigi fordulóját más jelölt nyerte meg, mert a január 3-i iowai jelöltállító gyűléseken hivatalosan Santorum, a január 10-i New Hampshire-i előválasztáson pedig Romney szerezte meg az elsőséget.
Gingrich először a Twitteren köszönte meg támogatóinak a szavazatokat, és közölte, hogy a Republikánus Párt következő, január 31-i, floridai előválasztásán "kiütéssel" fog győzni. A győztes az ezután a hívei körében elmondott televíziós beszédében, Romey-t csaknem feledtetve (a győztes egyébként elismeréssel szólt ellenfeleiről), már Barack Obama alternatívájaként pozícionálta magát.
Kijeletette, hogy hét, egyenként háromórás vitára kívánja kihívni az elnököt, amelyen az amerikai kivételesség és a "baloldali radikalizmus" csap majd össze. Önmagát az amerikai alapító atyák, Obamát pedig Saul Alinsky (baloldali közösségszervező és író) szellemi örököseként állította be.
"Olyan gyenge ő, hogy még Jimmy Carter is erősnek tűnik" - vont párhuzamot a jelenlegi elnök és ugyancsak demokrata elődje között, akinek csak egy ciklust sikerült eltöltenie a Fehér Házban.
Newt Gingrich bírálta a washingtoni és a New York-i elitet - beleértve a médiát is -, amely szerinte arra kényszeríti az amerikaiakat, hogy megszűnjenek amerikaiak lenni. A Fehér Házért megvívandó novemberi küzdelmet "életünk legfontosabb választásának" nevezte. Ostorozta az elit "vallásellenes vakbuzgóságát", s munkahelyeket, a bürokrácia és a szövetségi kormányzat méreteinek csökkentését, kiegyensúlyozott költségvetést és energetikai függetlenséget ígért.
Romney gratulált Gingrichnek és többi ellenfelének, de emlékeztette őket: még hosszú választási küzdelem áll előttük. Szombat éjjel egyébként valamennyi elnökjelölt-aspiráns azt jelezte, hogy folytatni kívánja a versenyt.
Romney ugyanakkor mind Floridában, mind országos szinten továbbra is vezeti a republikánus elnökaspiránsok népszerűségi listáját. Igaz, mint arra a szombati The Wall Street Journal rámutatott, az előnye mindkét szinten megcsappant.
A Gallup a héten korábban még azt közölte, hogy Romney támogatottsága 37 százalékon állt, és 23 százalékpontot vert rá a mezőnyre, addig a közvélemény-kutató intézet pénteki adatai szerint Romney 30 százalékra esett vissza, és már "csak" 10 százalékponttal vezetett a vetélytársai előtt.
Az elnökjelölt-aspiránsok hétfőn és szerdán újabb televíziós vitában csapnak össze.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















