
- Kapcsolódó oldalak
- > www.wienereistraum.com
Tizenhetedik éve építik fel a bécsi Rathausplatzon a Wiener Eistraum (Bécsi Jégálom) korcsolyapályáját, amely idén már 7.200 négyzetméternyi jégfelülettel várja a látogatókat. 2012-ben ugyanis nemcsak a Városháza előtti teret, de az egész Déli Parkot beszövi a rendezvény. A két nagy jégpálya mellett csodálatos ösvények kacskaringóznak a park fái között is. Idei újításként – a nagy pálya helyett – ezen a részen kaptak helyet a curling-pályák is, amelyeket interneten lehet lefoglalni (www.wienereistraum.com/de/Eisstockbahnen/online_Buchung).
A hangulatról a Radio Wien jégdiszkója gondoskodik, akik pedig elfáradtak, azok hét gasztronómiai stand kínálatából meríthetnek erőt. Idén egy hüttét is berendeztek melegedőnek, ahol rusztikus hangulatban engedhetik fel átfagyott végtagjaikat a látogatók.
Változatlanul lehet viszont forró levegővel előmelegített korcsolyákat bérelni, amelyekből 1.200 pár várja a sportolni vágyókat. A legkisebbek ingyen bukósisakot és kétélű korcsolyát is kaphatnak. Szintén az ő biztonságukat szolgálja a tíz pingvin is, amelyekbe belekapaszkodva könnyebben elsajátíthatják az első lépéseket a jégen.
Tavaly egyébként 510 ezer sportolni és szórakozni vágyó rótta köreit a képeskönyve illő környezetben, amelynek létrehozásához 400 ezer méternyi hűtőcsövet fektettek le és 350 fényszórót valamint 500 LED-lámpát szereltek fel.
A Bécsi Jégálom 2012. január 19-től március 4-ig tart nyitva, a megnyitó napján a korcsolyázás ingyenes.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















