Hihetetlen magyar siker
A férfi kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott 26–23-ra legyőzte a világ- és olimpiai bajnok Franciaországot.
2012. január 21. 12:14

Mocsai Lajos válogatottja a franciák ellen lépett pályára az első csoportkör utolsó fordulójában abban a tudatban, hogy már biztosan továbbjutott a kvartettből.
 
A mérkőzés elején alaposan beragadt a magyar válogatott, a franciák hamar elhúztak három góllal. Néhány perc alatt azonban szerencsére sikerült összerántani a védelmünket, olyannyira, hogy Mocsai Tamás és Zubai Szabolcs vezérletével olykor kettővel is vezettek a mieink. Sajnos a játékrész derekán több kiállítást is kiosztottak a mieinknek a macedón játékvezetők, ezt pedig a franciák kihasználták, s fordítottak.

A magyar csapat azonban nem esett szét, továbbra is remekül védekeztünk, aminek következtében a franciák nem tudtak kidolgozott akciókat vezetni. Fazekas is remekül védett, így a félidőben csak 14-12-re vezetett a játékát kereső francia válogatott.

Fordulás után folytatódott a franciák sok hibával tarkított játéka, valamint egyre fokozódott a magyar eksztázis.

A mieinket a második játékrészben Krivokapics vette a vállára, az irányító pazar gólokat lőtt, valamint zseniális gólpasszokat osztott ki elsősorban Zubai Szabolcs részére.

A franciák a hajrában már futottak az eredmény után, de Fazekas parádésan védett, így az ellenfélnek nem volt esélye még az egyenlítésre sem.

A magyar csapat fantasztikus hangulatú találkozón végül három góllal nyert, s három pontot visz magával a középdöntőbe.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, C-csoport, 3. forduló
Magyarország-Franciaország 26-23 (12-14)

sportforum.hu nyomán
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó