
A tárcák a rendszámok több lépcsőben, felmenő rendszerben és önkéntes alapon megvalósuló cseréjének lehetőségét vizsgálják, egyidejű csere kötelező elrendeléséről nincs szó - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
A hvg.hu csütörtökön azt írta: az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint. A hvg.hu információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.
Az NFM közleményében azt írta: a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által vizsgált javaslat szerint a közúti forgalomban résztvevő járművek hatósági jelzése az üzembentartó vagy tulajdonos lakóhelyének, székhelyének megfelelően a megyére, esetleg járásra, városra vonatkozó jelzést is tartalmazna.
A környező országokban hosszú évek óta eredményesen működő regionális rendszámrendszer előnye, hogy annak alapján a gépjárműhöz azonnal és össze nem téveszthető módon hozzá lehet rendelni aktuális nyilvántartási helyét, üzembentartója lakóhelyét. Mint írták, területi kódot tartalmazó rendszámot alkalmaz többek között Ausztria, Horvátország, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Olaszország és Ukrajna.
Az NFM szerint a régió, megye jelölése hozzájárul a rendszámtábla-felismerő rendszerek hatékonyabb működéséhez. Ennek egyebek mellett a szmogriadóval és a kijelölt helyekre való behajtással kapcsolatos szabályozás eredményes betartatásában, a helyi lakosok által díjmentesen igénybe vehető fizetős útszakaszok használatának ellenőrzésében, vagy az bűnözők kiszűrésének megkönnyítésében is szerepe lehet.
A tervezett ütemezés szerint a témában májusra készülhet el a részletes szabályozási javaslat, amelyet a kormány nyáron fogadhat el. Így legkorábban idén ősztől jelenhetnek meg az új típusú rendszámok, elsőként az újonnan forgalomba helyezett gépjárműveken.
Török (MSZP) előre hisztizett - Szerintük: "Elég!"
"Ez az év aztán jókora szivatóval indul.
Nem elég az egykulcsos adórendszer továbberőltetéséből származó jövedelemcsökkenés. Nem elég az áfaemelés miatti általános drágulás. Nem elég a 450 forint felé száguldó üzemanyagár. Nem elég az erőtlen forint miatti folyamatos árfolyamveszteség. Nem elég az autópályadíjak húszszázalékos emelése.
Nem elég, mert a hírek szerint most az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné az idei költségvetés bevételeit a Matolcsy-féle nemzetgazdaságtalansági tárca. Ez újabb 12 milliárd forint felesleges többletterhet róna a már amúgy is "kormányválságtól" szenvedő autósokra.
Nem elég, mert nem lehet elég. Az elmúlt másfél évben produkált unortodox gazdaságpolitika ugyanis oda vezetett, hogy a 2012-es költségvetés brutális
megszorításokkal, a maradék magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításával is csak ideig-óráig tartható.
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy ne az átlagos vagy az alatti jövedelemmel rendelkező munkavállalókkal, autósokkal, fuvarosokkal, kis- és közepes vállalkozásokkal, nyugdíjasokkal, diákokkal, egyszóval az emberekkel fizettesse meg a bukott gazdaságpolitikája árát!
Elég!
Török Zsolt, MSZP szóvivő
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















