- Kapcsolódó cikkeink
- > A CÖF is békemenetre hív szombaton
Mamából előbújt a mozgalmár, amivel így, 85. éve tájékán is tudott meglepetés okozni a családnak. Mama ugyanis bejelentette, hogy elmegy a Békemenet Magyarországért csendes sétára szombaton.
Hát most kell megtudnunk, hogy a Mama egy antidemokrata? Most derül ki, hogy egy despotaimádó diktátorfan, egy szűklátókörű nacionalista, aki hozzájárul a demokrácia leépítéshez, támogatja a jogtiprást és – mondjuk nyíltan – Európa lerombolására készül?
Ha ez így megy tovább, a végén még leveleket fog irkálni Barrosónak meg Redingnek, még az is lehet, hogy bejelentkezik Strasbourgba és Brüsszelbe, délutánonként pedig teasüteménnyel várja a nappaliban a Le Monde publicistáját vagy az Economist, az Independent, a New York Times vagy a Wall Street Journal újságíróját, mert meg van győződve arról, hogy Konrád György, Heller Ágnes és Dalos György véleménye mellett az ő gondolataira is kíváncsiak. A Mama ugyanis ilyen korlátoltan értelmezi a demokratikus sajtó működését, a véleménynyilvánítás sokszínűségét és a korrekt tájékoztatást.
Hát mire van úgy oda? Arra a kis kitelepítésre? A kuláklistára? A föld- és házvesztésre? A család szétszakítására? Az értelmetlenül végiggürcölt 85 évre? (A Szlovákiában nyugvó ősök sírjáról szerencsére már nem kell gondoskodnia, mert azt jó időben eldózerolták.)
Én mondom, a Mamából idős korára egy vén fasiszta lett.
- ajánlatunk
- 213 000 forint volt az átlagbér tavaly
- Zöld úton a fiskális paktum
- 800 ezer embert érint a kormány döntése
- Egyedülálló közösségi alkotótér Budapesten
- Példát akar velünk statuálni az Unió?
- Az Erste felszámolja magánnyugdíjpénztárát
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Újabb uniós támadás készül Magyarország ellen?
- Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni
- Az EU megmenti Görögországot
- Az MSZP felborította a baloldali kerekasztalt
- Szijjártó: Lesznek azonnali módosítások
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- A Népszabadság aljassága
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Tabajdiék ismét hazudtak, de ezúttal elismerték
- Politikailag motivált döntés született
- Elzarándokoltak a "bohócforradalmárhoz" - elvtársak egymás közt: az LMP foga fehérje
- Összeveszett az európai baloldal: mennyire kell "lenyomni" Magyarországot?
- Az MSZP így magyarázza az EP médiabiztos "bárdolatlanságát"
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A munkásőrök 2014-ben vonulnak vissza
- Pancserpuccs - Kik akarták Orbánt megbuktatni?
- A Magyar Hírlap az MSZP csahos, piti árulóiról
- "Gyurcsány Ferenc tovább halad az őszödi úton"
- Mi kerül ezen a Budai Gyulán 2.237.865 forintba?
- Újabb fideszes kommunikációs hiba
- 25 milliót kérnek Dominik haláláért
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- Száz szexéhes nő várja a ValóVilág sztárját
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A becses fenéknyom ára: 75 ezer
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- Az ellopott ellenzékAz ellenzéki kerekasztal mint márkanév: lopás. A tolvajság egy nevelődési/önnevelési folyamat eredménye.
- Előkészületben: Marosvásárhely elveszítéseA párthierarchiák csúcsán egymással bakalódó személyek és csoportosulások, amíg egymás közt vívnak, párbajoznak, tudatosan vagy ennek híján is örökre megpecsételik az egykori Székely-, a mai Marosvásárhely sorsát.
- A Népszabadság aljassága
Egy politikai napilap értelmezése kötelezően politikai. A szóhasználatot ez határozza meg. És a tisztesség.















