Amerikai folkzene olaszos temperamentummal keverve
A Lowlands névre hallgató formációt az angol származású – de már hosszú ideje Olaszországban élő - énekes-dalszövegíró Edward Abbiati alapította.
2012. január 19. 15:17

A zenekar 2008-ban debütált az 5 számot tartalmazó, The Last Call címet viselő EP-jével az európai „roots-rock” színtéren. A bemutatkozást a kritikus gárda és a közönség is pozitívan fogadta. Erre az „alapokra” építkezve készítette el a Lowlands az első teljes játékidős albumát a Gypsy Child-ot. A zenekar hangzásvilága eléggé sajátos, hiszen abban az amerikai folkzene hatása éppen úgy érvényesül, mint ahogyan az olasz temperamentum. Annak ellenére, hogy gitárközpontú a zenei világuk benne ugyanúgy helye van a hegedűnek, a zongorának mint a harmonikának.

Úgy tűnik a zenekar tagjai azt az elvet vallják, hogy az a legideálisabb állapot amikor sok muzsikus játszik egyszerre egy helyen. Ennek megfelelően számos vendégmuzsikus csábítottak a stúdióba a lemez elkészítéséhez. A közreműködők sorában megtalálhatjuk Mike „Slo Mo” Brenner-t (lap steel), a Soul Asylum orgonistáját Joey Huffman-t, Richad Hunter-t (harmonika) és Chris Cacavas-t (ének).

A repertoárban olyan, remek hangulatot teremtő számok követik egymást, mint a címadó Gypsy Child, az Only Rain és a Between Shades and Light.

Nem kizárt, hogy a Lowlands hamarosan felbukkan valamelyik hazai zenei fesztiválon is. De, amíg ez megtörténik, addig itt van ez az album. Amelyet érdemes sokszor meghallgatni.

A lemezen található számok listája:

Gypsy Child
Only Rain
Street Queen
Between Shades and Light
Life’s Beautiful Lies
Cheap Little Paintings
Without a Sigh
He Left
There’s a World
Gotta be (Smething out There Tonight)
Blow, Blue Wind Blow

www.lowlandsband.com

Czékus Mihály
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó