Schmitt Pál: Határ a csillagos ég
Ne adják fel az álmaikat, tanuljanak és szerezzenek több diplomát is, buzdította az egri középiskolásokat Schmitt Pál mai előadásán.
2012. január 19. 14:55

Az egri Dobó István Gimnáziumban tartott előadást Schmitt Pál köztársasági elnök. A rendhagyó óra egyik résztvevője az atv.hu-nak elmondta, az elnök szigorú biztonsági ellenőrzések közepette érkezett. A diákoknak 15 perccel az előadás kezdete előtt a tanteremben kellett lenniük és Schmitt távozása után 15 percet kellett még a teremben tartózkodniuk. A tanárok már tegnap felkészítették a diákokat az eseményre és elmondták, hogy az előadáson sem közbeszólni, sem kérdezni nem szabad. Az atv.hu-t tájékoztató diák hozzátette, tanáruk szóba hozta a plágiumügyet is, mondván, ezt a kérdést sem kell feszegetni, mivel még nem tudható, hogy valójában mi történt és mi igaz a sajtóban megjelent hírekből. Schmitt Pál közvetlen stílusban adta elő mondandóját, amely három témára épült. Az első a „Miért fontos a tanulás” kérdéskört bontotta ki. Ebben a részben hangzott el Schmitt Pál szájából, hogy a diákok soha ne adják fel álmaikat, szerezzenek több diplomát, mert így a határ a csillagos ég. A második fő témakör a sport fontossága volt, míg az előadás harmadik pillérét a magyar nyelv képezte. Schmitt Pál szerint büszkék lehetünk nyelvünkre, melyet ápolnunk kell. Schmitt arra kérte hallgatóit, hogy ne süllyedjenek le a Facebook szlengjének színvonalára. Korábbi szokásával ellentétben ezúttal Schmitt Pál sem kérdezett semmit a gyerekektől, nem szólított ki senkit a pulpitushoz: az eddig megszokott interakció ezúttal elmaradt.

Az atv.hu-t tájékoztató diák azt mondta, némi meglepetést keltett Schmitt megjelenése, mert a hét elejétől olyan pletykák röppentek fel, miszerint nem az elnök, hanem felesége tartja meg a már korábban eltervezett előadást. Schmitt látogatása incidens nélkül, rendben lezajlott, bár – tette hozzá forrásunk – a gyerekek figyelmét arra is felhívták, hogy az elnöki látogatás során a folyosón se gyülekezzenek nagyon csoportokban, mert azt esetleg félreérthetik a biztonsági emberek.

atv.hu
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó