
- Kapcsolódó cikkeink
- > Letölthető Real Video - Orbán Viktor május 7-i beszéde
Pokorni Zoltán az egymásra találásról szólt: az összefogás erejét az "irigykedő győző" nem veheti el a polgári tömegektől, és ha ezt a hitet sikerül erősíteni az elkövetkező hónapokban és években, akkor "a polgári Magyarország győzni fog". A polgári kormány állta a sarat az elmúlt négy évben, és a magyarság összefogásának parancsa szerint politizált.
A jobboldalnak ellenzékbe kerülve eddigi eszközei egy részéről ugyan le kell mondania, ám a Fidesz, az MDF, az MKDSZ és társai mindent meg fognak tenni az Országgyűlésben "a polgári Magyarország megvédéséért, továbbépítéséért".
A rendezvényen beszédet mondott Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség vezetője és Hende Csaba, az MDF alelnöke is.
Orbán Viktor arra kérte híveit, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, "baráti csapatokat". „Tudnunk kell egymásról, ha a sors úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, együtt mozdulhassunk” - mondta a kormányfő azon a nagygyűlésen, amelyet a polgári összefogás jegyében rendeztek. Azt is kérte, hogy ezek a csoportosulások jelentkezzenek be a pártja által létrehozott úgynevezett demokrácia vonalon. Orbán Viktor megfogalmazása szerint nem jogi formákra, hanem együttlétre, összefogásra, készenlétre van szükség.
(MTI nyomán)
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















