
A Civil Összefogás Fórum és a Kárpát-medencei civil hálót képviselő Civil Együttműködési Tanácskozás vezetősége ezúton is üzeni minden magyarnak,
hogy a több ezer hozzá érkezett levélben megfogalmazott elvárást teljesítve csatlakozik a 2012. január 21-én 16 órakor a Hősök teréről induló békemenethez.
Kérjük összes tagszervezetünket és támogatóinkat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a csendes felvonuláson, pártszimpátiára való tekintet
nélkül.
Nem engedhetjük, hogy a történelem szemétdombjáról előkerült vasfüggöny újra leereszkedjék!
Visszautasítunk minden olyan törekvést, amely Magyarország szuverenitása és a magyar kormány közjót szolgáló, a hosszú távú nemzeti érdekeket szem előtt tartó gazdasági, társadalmi intézkedései ellen irányul.
Bízunk Európa népeinek szolidaritásában és az összeurópai szintű civil kontroll megvalósításában, amely közös érdekünk.
A demokratikus választásokon, kétharmadot meghaladó többséggel megválasztott magyar kormány mellé állva egyenlő elbánást, jogegyenlőséget
és segítő együttműködést várunk az Európai Unió tisztségviselőitől és szervezeteitől.
Ugyanezt kérjük az Amerikai Egyesült Államoktól, amely méltán büszke történelmi érdemeire a demokratikus intézményrendszerek kialakításában.
A történelem viharaiban mi, magyarok is helytálltunk. Évszázadokig védtük Európa végvárait, és számtalan hősi halállal járultunk hozzá a kommunizmus megdöntéséhez.
Európa és a világ nem feledheti 1956-ot és a vasfüggöny lebontását!
A Civil Együttműködési Tanácskozás jelmondata Széchenyi István örökbecsű mondása: „Nihil de nobis sine nobis – Semmit rólunk, nélkülünk.”
Itt az idő, feltámad a civil tenger, megmutatja erejét. Gyertek velünk!
A CÖF és a CET elnöksége
A szervezők tájékoztatója
A vártnál lényegesen nagyobb érdeklődés miatt a szervezők leegyszerűsítették a programot:
A Hősök terén délután háromtól biztonságos körülmények között lehet gyülekezni. A szervezők arra kérik a felvonulókat, hogy délután négyig hagyják szabadon a Dózsa György utat, hogy a rendezvény aránytalanul ne zavarja a közlekedést. Ugyanez érvényes az Andrássy útra. Ha megtelne a Hősök tere, a rendezők kérik, hogy a gyülekezők a Városliget felé húzódjanak.
Délután négykor, a Himnusz eléneklését követően indul el a menet. Néma és méltóságteljes tüntetést szeretnénk – hangsúlyozzák a szervezők. Bár rendőrök óvják a felvonulás békéjét, és lesznek rendezők is, a szervezők arra kérnek minden résztvevőt, tartózkodjanak a szélsőséges megnyilvánulásoktól.
Ha ilyet látnak, a mellettük lévőkkel összefogva szólítsák fel a rendbontót a helyes magatartásra.
Ez a Békemenet a Magyarország ellen indított hisztérikus médiaháború, a pénzvilág támadásai miatt indult. Célja, hogy ország és világ előtt a felvonulók kinyilvánítsák, megvédik azt a polgári demokráciát és annak vívmányait, amelyet a 2010-es országgyűlési választáson erősítettek meg. Hogy 2010-ben azért adtak a jobbközép koalíciónak kétharmadot, hogy egyszer és mindenkorra lezárhassa a posztkommunizmus szennyes évtizedeit, és Magyarországot elindítsa a szabad és erkölcsös demokrácia útján. Hogy bíznak az általuk éppen ezért maximális felhatalmazást nyerő kormányban és annak elnökében.
Hogy szolidárisak mindazon közéleti személyiségekkel, akik ellen durva lejárató kampány indult. Hogy nem tűrik el idegen hatalmak, a nemzetközi tőke és a globális média beavatkozását belügyeikbe.
Kérik, hogy ne hozzanak fáklyát magukkal, mert a nagy tömegben egymás testi épségét, öltözetét veszélyeztethetik.
Mécsest csak olyat hozzanak, amely kézben vihető, ellenáll az eső, a hó vagy a szél hatásának. Az eredeti elképzeléstől eltérően ezeket a mécseseket legfeljebb a Kossuth tér peremén lehet majd elhelyezni az óriási tömeg miatt, ezért kérik, hogy aki ilyet hoz, vegye figyelembe ezt. Délután négykor még világos lesz, de mire a menet vége is a Kossuth térre ér, besötétedik, s akkor a kézben tartott mécsesek fénye világítja majd be a teret.
Felhívás a délvidéki magyarokhoz a budapesti békemenetben való részvételre
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke felhívással fordult pártjának tagjaihoz, hogy szombaton minél nagyobb számban vegyenek részt a Budapesten megrendezésre kerülő békemenetben, amelyet a magyar kormány iránti támogatás jeléül szerveznek.
"Nagyon fontos, hogy most, amikor valóban sorsdöntő fellépésre került sor a magyar miniszterelnök részéről az Európai Unió parlamentjében, akkor mi is hozzátegyük ehhez a küzdelemhez azt, amire ebben a pillanatban képesek vagyunk. Természetes, hogy úgy is mint újdonsült magyar állampolgár és úgy is mint pártelnök, fontosnak tartom, hogy szervezetünkből minél többen megjelenjenek ezen a magyar kormány melletti békemegmozduláson. Biztos vagyok benne, hogy a mostani és az esetleg ezt követő kezdeményezések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország polgárai érezzék azt a támogatást, amit a határon túli magyarok irányukba küldenek" - nyilatkozta Ágoston András pénteken a Vajdaság Ma délvidéki hírportálnak, amelyet a Tanjug hírügynökség is ismertetett.
"Szerintem a magyar kormány eddig sem volt nagyon nagy bajban, és ezután sem lesz. Az a nagy átalakítás, amit a második Orbán-kormány elkezdett, és már ott tartunk, hogy sikeresen befejez, nos, ennek az átalakításnak végbe kellett menni, hiszen a kétharmados többséget a Fidesz-KDNP koalíció azért kapta, hogy a húsz éve esedékes változások megtörténjenek. Én úgy gondolom, hogy miután lecsengnek ezek az európai disszonáns hangok, a továbbiakban az Orbán-kormány sikeresen végigviszi a programját, és bekövetkeznek a gyakorlatban is azok a változások, amelyekre mindannyian már régen várunk" - hangsúlyozta a VMDP elnöke.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















